McClelland Yenidje Highlander, gyártó: McClelland Tobacco Company - balkán keverék (Yenidje, ciprusi és sziriai Latakia, érlelt Red Virginia és Maryland). Szubjektivpipas index: ***+

Egy helyi pipás ismerős tippje alapján találtam rá a kis zürichi pipaboltra ahol mint valami elvarázsolt, a dohánypiac viharaitól elzárt kis menedékben, még készleten voltak a McClelland dohánykeverékei. Persze a 2018 máriciusában megszűnt gyártó kultikus virginia flakejeiből már csak elvétve volt a raktárban - pedig jó lett volna pár doboz 40th Anniversary-t még megcsipni :-) - de a minden online elérhető, ismert szakboltból a roló lehúzásának hirére napok alatt eltűnt Frog Morton Cellar-ból például még sikerült megszerezni pár dobozzal. A nagy meglepetés a McClelland oriental keverékeinél ért, ezekből egy doboz Oriental No 1. került a kosárba 2000-es(!) gyártási jelöléssel, valamint sikerült egy különlegességet, a gyártó Grand Oriental sorozatának Yenidje Highlander keverékét is beszerezni.

Ahogy a neve is jelzi, ennek a balkán, azaz oriental fajsúlyos keveréknek a fő attrakciója a Yenidje amely fajtáról igy ir Mike McNiel, a McClelland atyja: “Az oriental dohányok termesztése a 1600-as évek környékén kezdődött Yenidje és Kirdzhali településeken, a mai Görögország területén, miután velencei és genovai kereskedők a térségben meghonositották a dohányzást az 1500-as években. A klasszikus Basma dohány termelése több mint 300 éve kezdődött a térségben, sokan ezt a fajtát az ősi venezuelai Barinas fajtából származtatják. A szintén kiváló minőségű Xanthi még most is Nyugat-Trákia Yenidje (Genesaia) részéről érkezik, egy kicsit északra Xanthi modern városától. A Xanthi-Yaka-Basma és a Xanthi-Djebel-Bashma kombinációjaból született a legendás Yenidje dohány amelynek levele vékony, ugyanakkor erős, hajlékony, finom erezetű. Rendkivül gazdag olajokban, a legjobb levelek egészen kicsik, a sárga és a barna árnyalataiban játszanak és kellemes, különleges aroma, édes, selymes, friss iz a sajátjuk.”

Nagyon szeretem a balkán, azaz oriental domináns keverékeket, ezért nagy várakozással nyitottam ki az amerikai piacon oly népszerű, 1.76 unciás (azaz 50 grammos) “macskakajás” dobozt. A McClelland kódjelzés alapján a dohány 2016 januárjában került a dobozba és jól összeérett - az izgalmas, “vastag” illat nem hagy kétséget afelől, hogy itt az oriental fogja vinni a primet: florális, kesernyés, fűszeres illat, hasitott bőr. A latakia fűszeres, tömjénes tábortűz-füstje már jóval hátrébb, a virginia jegyei pedig szinte el is vesznek, én az illatban nem igazán találom.

A dohánykeverék kivitele coarse cut, azaz a dohányfajtákat eltérő méretű vágatban keverve kapjuk, meg is gyűlik vele a bajom tömésnél: problémásan viselkedik, hajlamos betömödni a kazánba. Sok utángyújtást igénylő, pepecselős, szöszölős dohány - mondjuk ez zavar a legkevésbé, a pipázás nem sprintfutás :-)

A keverék összetevői a már tárgyalt Yenidje oriental levél, aztán tartalmaz még sziriai és ciprusi latakiát, maryland-et amely egy, a burleyhez nagyon hasonló dohányfajta és azért használják keverékekben mert az égést moderáló, egyenletessé tévő hatása mellett izben neutrális, tehát az kivánt domináns aromavilágot nem befolyásolja. 

A kissé nehézkes meggyújtás után az izben igazi balkán keveréket kapunk, a közepes intenzitású fajtából. Azonban ez nem negativ jelző, ettől még találunk bőven érdekességet: bőr, kesernyés fűszerek, fa, és földes, avaros jegyek, egy a szájat érdekesen száritó, összehúzó, a vörösbor tanninjához hasonlitó aroma. A  - vörös, érlelt - virginia egy édes izt terit alapnak, ez az oriental keserű dominanciáját kerekre hangoló virginia-alap a tömet végéig velünk marad.

A Yenidje egyéb orientál fajtákhoz viszonyitott izjellemzőjének megfogalmazásához sem a tapasztalatom, sem a  szókincsem sem elegendő - a lényeg az, hogy változatos, izgalmas élményben van részünk ha szeretjük a balkán izvilágot. A sziriai és ciprusi latakia végig a háttérben settenkedik de az árnyékuk mindig ott játszik az izben a kellő tábortűzfüsttel és az india füstölők aromájával. Mint a legtöbb dohány, a lassú tempót ez is meghálálja, az izek változatosságát igy élhetjük át igazán.

Nikotintartalma érzetre a bőven tolerálható szinten belül, nem csip nem harap, nem égeti meg a szánkat.

Próbáltam Savinelli Mentában, Peterson Sherlock Bulldog-ban, mindenhol azonos stilusban muzsikált. Nagyon jó, érdekes balkán keverék, azonban ebből a dohányfajtából azért találunk ennél is markánsabb, izgalmasabb tételeket. Egy próbát mindenképpen megér.

McClelland Blackwoods Flake, gyártó: McClelland Tobacco Company - tiszta virginia. Szubjektivpipas index: *****

Kezdjük talán azzal, hogy érdemes-e egyáltalán kóstoló jegyzetet irni egy olyan dohányról amelynek mindössze 6 grammjához jutottam hozzá, és amit valószinűleg soha nem kóstolhatok többé hiszen a gyártó és termékei megszűntek. Ez a dohány is azt erősiti meg bennem amit már a McClelland 40th Anniversary virginia dohányánál is éreztem - itt bizony a McClelland dohányok utolsó dobozainak megszerzéséért folytatott versengés, az óriási “hype” mögött bizony valós minőség, egyediség és érték áll. Ezek a dobozok egy letűnt időszak izét, hangulatát őrzik amelynek kezdő pipásként már csak az ellobbanó, utolsó lángját volt szerencsém látni. Az alábbi kóstoló jegyzet tehát egy mementó, egy tisztelgés az egyediség, a rendithetetlen minőségszemlélet előtt amely áthatja Mary és Mike McNiel munkásságát. Érdekes lesz majd visszaolvasni ha megöregszem, és büszkén mutogatni majd a barátoknak, hogy igen, sikerült még találkoznom ezzel a csodás virginia dohánnyal.  

                              (Mary és Mike McNiel “gyermekeik” körében - forrás: Tobacconist Magazine)

A tulajdonos és blender Mike McNiel kompromisszummentes hozzáállását mi sem mutatja jobban, mint az, hogy nem adták el a márkát, a recepteket hanem licenc-utód nélkül léptek ki a piacról. McNiel igy fogalmazta meg, hogy mit gondol erről, egy 2000-ben készült interjúban:

“Ha egyszer eljutunk oda, hogy a nyersanyag piacon beszerezhető virginia minősége annyira visszaesik, hogy  nem üti meg azt a szintet amelyet mi magunk szeretünk és vállalni tudunk, be fogjuk zárni a műhely ajtaját, nem csináljuk tovább. Be fogunk zárni és ezt azonnal meg fogjuk tenni mert a mi nevünk van a dobozokon és én százszor inkább fogok bele valami teljesen másba, minthogy olyan termékekhez adjam a nevem amelyeket nem tudok tiszta szivből vállalni. Inkább abbahagyom és vége lesz a McClelland márkának. Igy legalább azt tudjuk mondani Maryvel, hogy büszkén, egy csodálatos márkával a nevünk alatt zártuk le életünknek ezt az időszakát. Igy a McClelland név mindig a kivételes minőség szinonimája marad.”

Igy is lett, 2018 márciusában megszünt a McLelland, Mike and Mary bezárták műhelyüket.

Sajnos mint mondtam, mindössze 6 grammnyi kóstolóhoz jutottam hozzá igy nem volt alkalmam egy frissen nyitott doboz tapasztalatait összegezni. A doboz egyébként a már jól ismert amerikai - “macskakajás” - tépőfedéllel ellátott tin, melynek designja igazodik a McClelland tisza virginia vonalának “bálnás” vonalához. Nagyon elegáns, a tartalom minőségét tükröző barna és arany cimkével. 

A flake-et én már a képen látható cube-cut formában előkészitve kaptam, ezt egy tányérkára kiteritve vettem az első illatmintát a dohányról. Igen, itt is markánsan jelentkezik a McClelland virginiák védjegyeként emlegetett ketchupos, barbecue szószos illat, almaecet, érett széna, kakaó izgalmas kavalkádja jelentkezik - hihetetlen gazdag, sokrétegű aroma.

Az összetevők érlelt red virginia, és egy speciálisan kezelt, úgy nevezett “stoved” azaz egy hevitett fém felületen (képzeljünk el tepsire teritett es alulról hevitett virginia dohányt) “piritott” virginia dohány amely a hő hatására megfeketedik, és  új, izgalmas izek keletkeznek a dohanyfajta magas cukortartalma és egyéb gazdag beltartalmi tényezői hatására.

Sokan szeretjük a virginiat, és csodálatos dohányokat találunk a piacon ebben a kategóriában – most ide sorolom a virginia-perrique (VaPer) blendeket is ahol az utóbbi fűszerdohány csak tovább gazdagitja az összképet de a fő játékos mindig a virginia. Nagy kedvencem a Solani 633, nagyon jó a Rattrays Marlin Flake, a kék Capstan, az Escudo vagy a már sajnos szintén eltünt Dunhill De Luxe Navy Rolls. Meg kell mondjam azonban, hogy a virginia specialista McClelland Blackwoods dohányánál egyedibb, sűrűbb, izesebb virginia keverékkel még nem találkoztam. Úgy tud ez a dohány fűszeres, sokrétegű lenni mintha egy pompás VaPer lenne, pedig nincsen benne perique, mert egészen egyszerűen ez a minőségű virginia ezzel a zseniális elkészitési móddal magában is tudja produkálni azt a mélységet és izgazdagságot amelyet más virginia dohányoknak egészen egyszerűen nem sikerül megugrania. 

Mik is ezek az izek amelyek a gyújtástól a kazán aljáig velünk maradnak? Ahogyan az illatban, az izben is jelentkezik az a kellemesen, édesen ecetes barbecue szósz, aztán persze ott a jól ismert a szénás, kenyeres jelleg. Ehhez társul még a kakaópor, lehelletnyi fahéj. Édeskés, mély, rétegzett izek, hihetetlen gazdag izélmény. 

Mondanom sem kell, hogy a fent látható elkészitéssel, enyhén nedvesen is probléma nélkül ég. Lassú tempót tartsunk vele - lassan szivjuk, mert ezek az izek nem érdemlik a felületes, gőzmozdony tempót. Ez nem az autózás vagy kertészkedés közben élvezett dohány, ehhez le kell ülni, adni magunknak 2 nyugodt órát és eltöprengeni valami kedves emléken vagy csak nézni, ahogy a kertben élő 150 éves platán leveleivel játszik a szél... 

Kedves Olvasó, ha szereted a virginia dohányt, próbálj magadnak szerezni ebből a kincsből. És ha teheted, tegyél el egy kicsit a gyerekeidnek, az unokáidnak is - hadd tapasztalják meg ők is, mi volt az a különc, régimódi hobbi amiért annyira lelkesedtünk...

Erinmore Flake, gyártó: Scandinavian Tobacco Group (STG) – enyhén aromatikus virginia-burley, gyümölcsös izesitéssel. Szubjektivpipas index: ****

Megint egy igazi klasszikus – amely már majdnem 100 éve töretlenül őrzi és gyarapitja rajongó táborát. Definició szerint ez egy aromatikus dohány de abból a fajtából, amelynél az aroma szépen, finoman integráltan egyensúlyoz a kiváló minőségű dohány természetes jegyeivel. Ahogy Pazár Gábor pipastársunk (az érdi Anna Trafik - értsd: pipás szentély - tulajdonosa, vérbeli, szenvedélyes pipás) fogalmazott "régen az ilyeneket aromatiknak nevezték, de mára ez inkább natúrnak számit".

Az eredeti recept még a Murray’s belfasti műhelyében készült 1920 környékén, Brian Mallen, aki a cég ügyvezetőjeként dolgozott a 90-es években, igy mesélt az azóta is hétpecsétes titokként örzött, a blend meghatározó aromáját jelentő izesitéséről:

“Nagyon sok ember munkájának az eredménye a legendás iz, azonban nem úgy van, hogy a gyárban jól látható, pontos kémiai vegyjelekkel feliratozott tárolótégelyekben tartjuk az összetevőket. Az aroma összes hozzávalója kódnevek alatt érkezik különböző beszállitóktól, tehát nagyon fontos, hogy nem egy cég gyártja a kész adalékot. A kódnevek alatt bejövő anyagok helyes keverési kombinációját csak én tudom. Persze annak érdekében, hogy azért legyen biztonsági megoldás, eltettük egy belfasti bank széfjébe az aroma elkészitésének, összetevőinek, a helyes keverési arányoknak a leirását – ha holnap elütne egy busz, akkor is biztositva lenne tehát a blend jövője”

                    (A korábbi Murray and Sons Company épülete Belfastban, egy 2005-ös felvételen - forrás: Wikipedia)

Sokszor tapasztaljuk, hogy egy márkatulajdonos illetve liszensz váltásakor az új gyártásból kikerülő tétel sokban eltér az eredetitől. Erre látunk példát a Dunhill keverékeinek a Murray’s illetve az STG által gyártott verziója kapcsán - az új, ú.n. “klónokról” már ne is beszéljünk... - vagy a mindig citált Balkan Sobranie esetében is ahol az egyes jogtulajdonos váltások mindig egy újabb, kicsit eltérő verziót eredményeztek. Az Erinmore esetében azonban a márka rajongói elégedetten jegyzik meg: a jellegzetes aroma igazán konzisztensen fémjelzi a keveréket a majd 100 éves történelme alatt, gyakorlatilag függetlenül annak aktuális gyártójától.

Mi is ez az aroma, mi ez a szeretem-gyűlölöm illat? E. Roberts (pipesmagazine.com) a következőre jutott az aroma elemzése kapcsán:

“Gyakori vélemény, hogy az aroma ananász – táplálkozik ez az elmélet főként abból, hogy ez a gyümölcs szerepelt a Murray’s verzió tin fedél design-ján, és ezt a feltevést a cimke ananászsárga szine is támogatja. A másik igen gyakori asszociáció a Juicy Fruit rágógumi amely az Erinmore-hoz hasonlóan egy nagyon patinás brand, már 1893 óta van a piacon. Az aroma mélyelemzésével pont az volt a célom, hogy ez utóbbi mitoszt cáfoljam, azonban be kell valljam, hogy az elemzés során magam is megdöbbentem a Juicy Fruit aromával való döbbenetes hasonlatosságon - biztos, hogy a két iz között lennie kell közös pontoknak. A Murray’s-hez hasonlóan a Juicy Fruit-ot gyárto Wrigley is hasonló vehemenciával védi a titkait, és amikor megkérdeztem őket az esetleges azonosságról, elzárkóztak bármiféle nyilatkozattól. Kicsit jobban beleásva magunkat egy vegyész barátommal egyetértettünk abban, hogy a legvalószinűbb az, hogy az isoamyl acetát – egy, a banán és körte izének utanzására szolgáló, az élelmiszeriparban használatos anyag – lesz a forrása ennek a jellegzetes, gyümölcsös, virágporos illatnak ami az Erinmore flake védjegye.”

Mielőtt elvesznénk a kétségkivül szórakoztató részletekben, nézzük az Erinmore Flake aktuális verzióját, amelyet jelenleg az STG gyárt Dániában.

A cimke designja, messziről világitó sárgája igazi klasszikus, időtlensége hasonló a kék Capstan vagy a Balkan Sobranie jellegzetes, azonnal felismerhető cimkéjéhez.

A dobozfedél letekerése után a szokásos, igényes, az STG sztenderdnek megfelelő fehér papirtégelyben találjuk a katonás rendben fekvő preciz, vékony dohányszeletkéket. Az illat valóban jellegzetes, de ennek ellenére nem üt orrba, nem zavaró. Édes, gyümölcsös, nekem a száritott sárgabarack ugrik be azonnal, és a topping mögött ott van a virginia szénája, a burley mogyorós, földes jegyei.

A flake-ek tökéletes nedvességi állapotban kerültek ki a dobozból, a tömésre való előkészitést a nagyon bevált darabolós módszerrel végeztem: a Gyovai illetve Verhás professzoroktól tanult módszer szerint a flake szeletet hosszában félbehajtom, azt még egyszer félbe (amennyire persze engedi magát) és 2-3 mm szeletkékre vágom keresztben amelyek azonnal szétesnek – igy egyfajta szabálytalan cube cut képződik. A kis darabkákat beszórom a kazánba, nagyon enyhén megnyomkodom, és mehet is a menet. Az eredmény egy egyenletesen, nagyon lassan égő tömet, intenziv izekkel és jó 2-2.5 órányi időtartammal. Természetesen több utángyújtást igényel, de ez engem egyáltalán nem zavar. 

Izben hozza a kezdeti illat által igérteket és ami nagyon jó hir az az, hogy ezek a pompás izek velünk maradnak a tömet teljes időtartama alatt. Ahogyan már fentebb is emlitettem, a jellegzetes, édes gyümölcsös illatvilág ellenére ez nem egy szivlapáttal támadó aromatik - a gyújtásnál már egyértelmű, hogy az alap dohány minőségét nem elfedni hivatott az aroma. Megbizhatóan érkezik a virginia frissen kaszált szénaja, a burley mogyorója, és persze a szánkban egy frissen, kis ezüst papirjából kicsomagolt, inycsiklandó Juicy Fruit rágó is :-) Jó kombináció. Persze a Wrigley Spearmint rajongókat nem fogja levenni a lábukról...

Első alkalommal egy freehand MM corn cob-ban probáltam mert azt olvastam, hogy az Erinmore nem ereszti a pipát amiben elfüstöl, a jellegzetes aroma nagyon sokáig beveszi magát a fába. Nagyon jól működött a csutkában, de utána beköltözött a Savinelli Dolomiti-be, és ebben is jól muzsikál. Ha meg beleeszi magát, hát majd legfeljebb ez lesz a gyümölcsös pipa :-)

A flake viselkedése példás, lassú tempót tartva nem csip, nem harap, nem hagy túlzott nedvésseget a szűrőben illetve a szárban. A nikotin közepes szinten, bőven az elviselhető tartományban.

Összegzésként, ez egy nagyon jó enyhén aromatikus dohány annak aki szereti a Juicy Fruit, banán, ananász, sárgabarack vonalat illetve azt, ha a gyümölcsök mellett ott van stabilan a jófajta virginia és a burley is.  

(A poszthoz forrásként a pipesmagazine.com-on megjelent, E. Roberts – A date with the Erinmore Twins cimű irását használtam)

Nem szeretünk beszélni róla, de mindannyiunk számára evidens, hogy drága, rajongva szeretett hobbink bizony nem egy ártalmatlan kézimunkaszakkör, itt bizony valós egészségügyi kockázatokkal kell számolnunk. Ha utána akarunk nézni ezeknek, sajnos nagyon nehéz dolgunk van. Az Interneten fellelhető tanulmányok, publikációk jellemzően cak nagy általánosságban foglalkoznak a dohányzással és a cigarettázás negativ hatásaira fokuszálnak, specializáltan a pipázással foglalkozó kutatásokat nem publikálnak.

A következő interjú a kedvenc és minden héten várva várt pipás podcastom, a Country Squire Radio, május 22.-i epizódjaban hangzott el melynek egy röviditett, kivonatos forditását szeretném veletek megosztani. Lényegi, a témát érintő részeket nem hagytam ki, csak a tonnányi kölcsönös udvariaskodástól és az olyan belterjes részektől próbáltam azt megtisztitani ami valószinűleg csak az olyanoknak mond valamit akik folyamatosan követik a srácokat. 

Az interjút Jon David a podcast egyik gazdája - nem mellékesen a Country Squire kultikus pipás szentély tulajdonos vezetője, master blender - készitette a 2019-es Chicago Pipe shown május 5-én. Az interjúalany a szintén szenvedélyes pipás Dr. Luis Missura fogász, fogsebész, foggyökér-specialista. A téma a pipázás és a szájhigiénia, a pipázással járó egészségügyi kockázatok és ezek csökkentésének lehetőségei. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem vagyok orvos, nem a tutit akarom megmondani. Az alábbi interjút csak azért forditottam le és teszem fel ide mert én, személy szerint érdekesnek találtam. Ez nem tanácsadás, nem tekintendő szentirásnak, és nem helyettesiti a szakorvossal való konzultációt, azonban éppen amiatt mert rendkivül ritka az Interneten a pipázásra koncentráló ilyen jellegű tájékoztatás, talán Ti is találtok benne érdekes, megszivlelendő információt. 

Jon David: Beszélj kérlek arról, hogy melyek a legfontosabb tényezők amelyekről a pipázás és a szájhigiénia kapcsán beszélnünk kell?

Dr. Missura: A dohányzás 4 fő lehetséges, negativ következménye a következő: a fogak elszineződése, a szuvasodás, fogromlás, a foginy illetve a fogakat tartó csontozat betegségei, aztán persze sajnos nem hagyhatjuk ki a rákot, a szövetek káros elváltozásait sem.

Fontos, hogy ismerjük a kockázatainkat és azt, hogy hogyan tudjuk ezeket a kockázatokat csökkenteni. Kezdjük a 4 felsorolt kockázat közül a fogak elszineződésével: hasonlóan a teához és kávéhoz, a pipa füstje is elszinezi a fogakat, ez ellen napi 2-szeri alapos, lehetőleg elektromos fogkefével végzett fogmosással és napi egyszeri fogselyemmel való tisztitással védekezhetünk. Az elektromos fogkefe azért jó, mert jóval hatékonyab, alaposabb mint a hagyományos fogkefe, a feje és igy a sörtéi olyan helyekre is beférnek ahová a normál kefe nem.

A következő problémakör a szuvasodás illetve a fogak kilyukadása, romlása - itt maga a pipázás önmagában kevés kockázatot jelent, a füst közvetlenül nem igazán jelent veszélyt a fogra, persze van néhány dohány aminek alacsonyabb a ph értéke, savasabb de még egyszer, nem ez az igazi probléma.  Ami az igazán gondokat okoz az a pipázástól függetlenül is, sok embernél jelentkező szájszárazság.  

A szájszárazság ellen folyamatos hidratáltsággal védekezhetünk, fontos, hogy a nyáltermelésünk állandó legyen. A megfelelő szintű, gyakori - alkoholmentes - folyadékbevitel nagyon lényeges, de sokan használják a Biotene, szájszárazság elleni  termékeket is, sokszor kifejezetten tongue-bite ellen is.

Ha már a tongue-bite (pipásoknál előforduló, a nyelv, szájüreg enyhe megégése mely csipős, kellemetlen érzéssel jár és súlyosságtól függően 1-3 nap alatt gyógyul), akkor álljunk meg itt pár szóra. A pipázás során a dohányt ugye égetve “fogyasztjuk”, a dohányfüst 3 úton tud bajt okozni: az első természetesen a hőhatás mely ráadásul nedves dohány esetében a még komolyabb problémát okozó forró gőz formájában támadja a szánkat. A második hatás természetesen a nikotin amely szűkiti és rugalmatlanná teszi az érfalakat. Ehhez jön a szénmonoxid amely az előző két emlitett hatással kombinációban a szánk természetes regenerációs folyamatát is lassitja. Mindannyiunk szájában vannak kisebb - sokszor szabad szemmel nem is látható - gyulladások, amelyek a fogaknál, a nyelven vagy foginyvérzés formájában jelentkeznek, ezek gyógyulását lassitja a dohányfüst.   

Fontos tehát, hogy próbáljuk a pipázás gyakoriságát ésszerű keretek között tartani, természetes, hogy minél kevesebbszer pipázunk naponta, annál jobban csökkentjük a szánk természetes regenerációjának lassulását.

Ha már gyakran pipázunk, akkor viszont csökkentsük a kockázatunkat a folyamatos hidratáltsággal. A szájban fejlődő nyál védi az égésre érzékeny nyálkahártyát, az izlelésünk is sokkal jobb, sokkal inkább érezzük az izeket igy. 

A másik nagyon fontos dolog amit a kockázatcsökkentés érdekében megtehetünk az a tempónk lassitása. Köztudott, hogy a gyors tempó, a nagy huzattal szivott pipa a dohány túhevülését, forró - nedves dohány esetében ez forró gőz - füstöt eredményez ami tongue-bitehoz azaz gyakorlatilag égési sebekhez vezet. Az ekkor érzett fájdalom egy része konkrétan abból adódik, hogy a forró füst roncsolja azokat a felületi bőrsejteket (és az alattuk lévő idegeket) a szánkban amelyek a baktériumok és egyéb kórokozók testünkbe történő behatolását gátolják. A kinyerhető izek maximalizálása mellett tehát ez a másik nyomós érv a lassú tempo mellett! 

Gyakori félreértés bizonyos pipás körökben, hogy a pipázás akkor jó ha hatalmas füstfelhőkbe burkolózunk mint egy gőzmozdony - ezzel sokszor csak forró, szinte élvezhetetlen füst lesz a “jutalmunk”.

Ezzel el is érkeztünk a legsúlyosabb kockázathoz ami termszétesen a rák, vagy a szövetek egyéb, súlyos elváltozása. A pipások sokkal kevésbé vannak kitéve a rák kockázatának mint a cigarettázók. Az ok a cigarettában lévő kátrány, nikotin, illetve egyéb speciális, esetenként karcinogén égésbefolyásoló illetve egyéb adalékanyagok valamint ezen anyagok tüdőből történő felszivódása. A rendelkezésre álló adatok alapján, speciálisan a pipások 2.5 — 8-szor nagyobb eséllyel betegedhetnek meg rákban mint egy nem dohányzó (a cigarettázásnál ez az arány sokkal magasabb). Az, hogy hová esünk ebben a vizsonylag tág spektrumban az rengeteg dologtól (pl.: alkohofogyasztás, a test Ph értéke, a pipázás gyakorisága) függ. 

Hogyan tudjuk csökkenteni a kockázatot? Ismét az aranyszabály: folyamatos hidratáltság, és itt sajnos beszélnünk kell egy olyan témáról amiről szemérmesen hallgatni szoktunk.  Ez a téma pedig a sokunk által nagyon kedvelt, különféle égetett szeszesital, whiskey, rum, calvados témaköre. Az alkohol gyakorlatilag “lemossa”, eltünteti a szánkból, a fogainkról azt a nyálkás védőréteget amelynek fontosságát fentebb hangsúlyoztuk. Pipások, akik közvetlenül pipázás előtt vagy pipázás alatt alkoholt fogyasztanak, 6-szor nagyobb eséllyel  betegednek meg rákban mint alkoholmentes folyadékot fogyasztó társaik. Tehát, a kávé, tea, viz és egyéb alkholmentes italok tökéletes, hidratáltságot biztositó társai a pipázásnak, javaslom tehát, hogy próbáljuk kedvenc rumunkat a pipázás utánra tartogatni. Mondom és javaslom mindezt úgy, hogy én is “bűnös” vagyok, én is gyakran élvezem a kedvenc skót whiskey-met a pipafüst mellé. Ha már whiskey-zünk mellé akkor legyen ott egy pohár viz is és kortyoljunk abból is.

Nagyon fontos, hogy ne áltassuk magunkat - a hobbink igenis egészségügyi kockázatokkal jár amelyek mérséklése elemi érdekünk. Azonban azt is hozzá kell tennem, hogy ha nem pipáznék, valamilyen kényszeres tevékenységgel probálnám magam a stressztől megszabaditani ami szintén kockázatokat hordoz. A véleményem az, hogy a pipázás kockázatai sokkal alacsonyabbak mint amit a tartós, levezetlen stresszel való együttélés jelent.

Utolsóként meg kell emlitenem természetesen még azt, hogy ne tüdőzzük le a pipafüstöt - ez exponenciálisan növeli az egészségügyi kockázatokat. 

(Forrás: Country Squire Radio podcast, május 22. 2019)

Nagyjából 1.5 éve pipàzom és a napokban próbáltam összegezni, hogy mik a tanulsàgai ennek az időszaknak. Nem a frankót akarom megmondani ezzel a poszttal, és nem is jótanácsok ezek. A hobbi egyik vonzó része pont az, hogy számtalan igaz út létezik :-) Szimplán rögziteni szeretném – aztán majd 5 év múlva persze jót röhögni magamon :-) –, hogy hol tart most az izlésem és mit tanultam a kezdetekből. Ami egy általános és nagy tanulság az az, hogy évek szenvedéseit, sajat bőrön való negativ tapasztalatait lehet picit megspórolni ha kezdőként aktivan keressük a rendelkezésre álló információt. Youtube, Facebook csoportok, Pipás Egyesületek és Klub összejövetelek – a tudás, a tapasztalat ott van, csak érte kell nyúlni. Nem azt mondom, hogy a gyakorlati tapasztalat hiánya pótolható virtuálisan, azonban a helyes pipatömés, dohányválasztás, tisztitás, pipázási légzéstechnikák témájában rengeteg – sokszor szó szerint – fájdalmas és keserű tapasztalatot tudunk megspórolni magunknak.

Na, de vágjunk bele a tanulságokba és mint egy jó (?!)  bulvárcikkben, kezdjük a legtávolabbról es haladjunk lassan az érdekesebbek felé :-)

Tűzszerszámok – gyufával kezdtem, aztan lelkesen váltottam a pipa-gyújtóbetétes Zippora, de valahogy leszoktam róla....talán a macerásabb töltés, az elcsöpögő benzin miatt....nem tudom. Imádom a Zippo illatát, de nem vált be. Mit használok helyette? Hát persze, hogy az egyszerű, BIC öngyújtókat :-) A jövőben egy Old Boy Corona beszerzését fontolgatom, ami egy jóval környezettudatosabb megoldás mint ezek az eldobandó vackok, és persze hasonlóan a Zippohoz az Old Boy-nak is “lelke” van :-)

Tisztitószálak - az első hónapokban túlestem pár kevésbé szerencsés, foszladozó, szálait vesztő márkán, de itt Gál András pipastársunk és magyar Youtuber hősünk összehasonlitó videója nagyon hasznosnak bizonyult a kicsit tudatosabb választáshoz. Azóta a Vauen és Blitz szálakat használom, tökéletesen beváltak. Akinek nem jött szembe a videó, ime a link:

https://youtu.be/Tmf9WSHd5uw

Tömködő – itt, az első megvett pipához kapott cseh szerszámmal indult a történet aztán Pál Viktor barátomtól kaptam egy aristocob golflabda pozicionáló “biszbaszt”, amit imádtam amig el nem hagytam...Aztán szintén ő ajándékozott meg a klasszik fa, “”verseny” tömködővel ami nekem is bevált és azóta a cseh szerszámmal vegyesben használom nagy megelégedéssel.

Filter – próbáltam rengeteg fajtát, de legjobban a Vauen Dr. Perl és a Blitz 9mm-es, aktiv szenes szűrői váltak be. A Savinelli balsáját nem igazán szeretem - az aktiv szenes, a füstfurat teljes keresztmetszetében szűrő megoldások mellett a balsa nem igazán látszik teljes értékűnek...értem én persze, hogy elsősorban a nedvesség felfogására használják, azonban nekem nem szimpatikus megoldás.

Pipák – itt történt talán a legnagyobb és legtudatosabb változás. Az első három pipám rusztikolt volt, ehhez a finishez ragaszkodtam: egy hajlitott és egy rövid, egyenes Vauen Olaf mellé egy Savinelli 320 KS került, ez utóbbi szerelem volt első látásra de mint később bebizonyosodott, ez a szerelem nagy lánggal égett viszont gyorsan ellobant :-)

A finishek kapcsán kezdeti meggyőződésem az volt, hogy nekem sosem lesz fényes, polirozott pipám. Körülbelül 1 év után aztán kezdett letisztulni, hogy mi is az ami nekem a legjobban beválik illetve tetszik. A filter vs. no-filter kérdésben nincsen változás, továbbra is csak filteres pipákat vásárolok. Ami viszont egyértelmű valtozás, hogy néhány kivételtől eltekintve próbálom megtisztitani a gyűjteményemet a hajlitott pipáktól. Valahogy letisztult, hogy nagyon bejönnek az egyenes, fényesre polirozott billiard fazonok, és Szekeres Feróval folytatott beszélgetésem után – a Pipás Arcok sorozatban olvashatjátok ezt is – szakitottam azzal, hogy csak új pipákat vásárolok és inkább az estate (használt, de tökéletesen megtisztitott, felújitott) pipák felé fordultam. Igy sikerült beszereznem az azóta nagy kedvencé vált Paul Becker es Parker pipáimat. Ahogy emlitettem, a Savinelli 320 KS sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – nehéz volt, és nem igazán birtam szájban tartani, valahogy kikopott a használatból igy továbbadtam egy kedves pipás társunknak aki viszont nagyon boldog vele. Továbbra is nagy örömmel használom a MM Corn Cob pipáimat - ennél kedvesebb, könnyebb, lazább pipáim tutira nem lesznek sosem. Tökéletesek horgászatkor, a kertben, vagy egy őszi sétán az erdőben. Pillekönnyűek, nagyon kényelmesek szájban tartva és az ember nem kap szivrohamot ha esetleg leejti őket.

Jövőbeni visszatekintések kedvéért itt rögzitem a leltárt. A felső sorban 3 MM Corn Cob, alatta balról jobbra: Paul Becker billiard, Peterson Sherlock Holmes bulldog, Parker billiard, egy Molnár Antal rusztikolt “orrmelegitő”, egy Savinelli Menta és a Savinelli Dolomiti zárja a sort. Alul az elsőnek beszerzett Vauen Olaf rusztikolt pipáim láthatóak, minden darab szűrős.

Ehhez a flottához csatlakozik rövidesen Molnár Antal Tonyotól a 2019-es évpipa, valamint elvileg, ha minden jól megy Szekeres Feró jóvoltából végre egy régi (egészen 1.5 éves :-) ) álmom válik valóra nyáron, de ezt a pipát még nem irom ide, annyira izgalmas, hogy nem akarom elszólni :-) 

Dohányok – nincs változás, nem köteleződtem el, mindenevő vagyok :-) A különböző kategóriákból az aktuális kedvenceim a következők: ha Virginia akkor Capstan Blue (Original Navy Cut), Virgina – Perrique – Solani Blend 633, Aromatik: HU Tobacco Darkwood Scenery holtversenyben a Cult Blood Red Moon-al, Balkan (oriental forward English): G.L. Pease Westminster és a Heart & Home WhiteKnight, English (latakia forward) az Esoterica Pembroke.

Közösség – a hobbi talán legnagyobb áldása a hihetetlenül önzetlen, nyitott, segitőkész pipás közösség. Itt tényleg kivétel nélkül mindenki segitőkész függetlenül attól, hogy a pipatömés rejtelmei, vagy egy ritka dohány beszerzési lehetőségei merülnek fel kérdésként. Próbálna meg az ember mondjuk a horgászok klubjában – tudom miről beszélek, én is horgász vagyok :-) – mondjuk egy tuti süllőző helyet megtudakolni, nem számithatna sok pozitiv reakcióra :-) A magyar pipás közösséggel a legkönnyebben a Facebook két pipás csoportjában tarthatjuk a kapcsolatot, az egyik kicsit higabb, szabadszájúbb, és néhányszor konfliktusok is akadnak, a másik inkább hasonlit egy kellemes pipaklub hangulatára – mindkét csoportnak megvan a helye, szerepe a közösség fenntartásában. A másik – mindenkinek ajánlott – lehetőség tanulni, új ismerősökre szert tenni az a hetente megrendezett Pipa Klub est, amelynek gazdái Mayer Béla és Verhás Tamás akik fáradhatatlanul gyűjtik maguk köré a lelkes kezdőktől az “öreg” profikig szóródó társaságot. A talalkozók légköre mindig nagyon barátságos, nyitott és vidám. E poszt megirásának idején (2019 május) a klub a Budapest, 16. Keruleti Legenda Sörözőben találkozik minden csütörtökön 5 órától.

A blog - a SzubjektivPipas.blog.hu 1.5 év alatt eljutott 45 bejegyzésig, amelyeket néha visszaolvasva a viszonylagos esetlenségükkel, naiv lelkesedésükkel is továbbra is nyugodt szivvel vállalok. Nagyon jó móka lesz majd pár év múlva frissiteni például a dohányokról keszült jegyzeteket – érdekes lesz majd megtapasztalni, hogy mennyit változik az izlésem, melyek azok a dohányok amelyeket azonosan fogok értékelni és melyek azok amelyek nem lesznek érdekesek többé.

Ki kell emelnem a Pipás Arcok sorozatot ami egy kóbor ötletből a számomra talán legérdekesebb, legkedvesebb történetté vált. A beszélgetések révén csodálatos embereket ismertem meg, rengeteget tanultam és jutottam el olyan helyekre – a budapesti pipaklub estek, Tonyo soproni műhelye stb... – ahová valószinűleg egyébként sosem tehettem volna. Az olvasottságot tekintve – persze itt nem számolom a két Index 2-re is felkerült posztot amelyek esetében nem beszélnék biztos olvasottságról hanem csak oldalmegnyitásról – a Dr. Zacher-el készült interjút olvasták a legtöbben. A jövőre nézve nincsenek különleges tervek. Folytatódik a Pipás Arcok sorozat, továbbra is felkerülnek majd dohánykóstoló jegyzetek – itt szeretném megköszönni Rinyu Lászlónak a jó kis vendégposztokat – és tervezek majd néhány boltbemutató leirást is. Ha bármi egyéb téma érdekes lehet, nyitott vagyok mindenre, kommenteld be a javaslataidat kedves Olvasó :-)

Mesélnétek egy picit a pipás közösség számára talán kevésbé simert “hátországotokrol”?

Joe: a 20-as és 30-as éveimet tipikus budapesti belvárosi bohém zenészként éltem, az Oktogonon laktam egy pici, tetőtéri művészlakásban. Reggel lementem a Liszt Ferenc térre kávézni, croissan-t enni a többi festőművésszel, szobrásszal, és ehhez az életvitelhez nagyon jól passzolt, hogy elkezdjek szivarozni. Egy biró barátom fertőzött meg vele, és a szivarokhoz való vonzódásom annyira komollyá vált, hogy egy müncheni koncertkörút során, Hubernél még egy humidort is beszereztem a szivarok tárolására. Ez 2008-2009 környékén lehetett, és amikor 2012-ben kiköltöztünk az Egyesült Államokba, a humidoromat is vittem magammal. Sajnos Floridában aztán már nem maradt aktiv használatban a szivartartó doboz: egészen egyszerűen nem igazán volt lehetőségem rágyújtani, valahogy telibe találtuk az általános dohányzásmentes hangulatot valamint igazán sem pénzem, sem igazi ihletett, megfelelő helyem sem volt a szivarozáshoz. Ebben az időszakban tehát abbamaradt a füstölés minden vállfaja.

Na de térjünk vissza a zenéhez, mint hátországhoz és kontinenseken átivelő vándorlásunk igazi okához. A zene a családban mindig is kódolva volt - anyai nagyapám cigányprimás volt egy budapesti étteremben, apám klarinétozott, egészen a születésemig. Nekem a családi döntés értelmében a hegedű rendeltetett. Ez egészen addig tartott amig 4 év kinlódás után, látva, hogy még mindig csak az első év anyagánál tartok, szüleim engedélyezték, hogy abbahagyhatom a hegedülést amennyiben egy más hangszerrel folytatom zenei tanulmányaimat. Ekkor olyan 12-13 éves lehettem, és apám egy kazettájának hatására - Fred Astaire-t Benny Goodman zenekara kisérte -, valamint a szteptáncos filmek szeretete okán is a klarinét mellett döntöttem. Apám ekkor elővette a születésem óta nem használt hangszerét, megmutatta hogyan kell összerakni és elkezdtem rajta tanulgatni. Ez volt májusban, és én ugyanazon év októberében már a Hotel Flamencoban zenéltem mint fiatal tehetség s aztán nem szabadultam a hangszertől. Már a kezdetektől jazzt akartam játszani, nekem ezt rendelte a sors :-) 

Anett: Már kisgyerekként a művészetek és a szinház rabja voltam. Mindig az volt az álmom, hogy világhirű festő leszek valahol Párizsban. Sajnos nem kaptam meg hozzá a kellő tehetséget, igy hamar le kellett szállnom a földre :-) 2010-ben végeztem diszlet és jelmeztervező asszisztensként. Utána átmenetileg elfordultam a szakmától de egy véletlen visszaforditott és igy kezdtem el szorosan együttműködni Udvaros Dorottyával. Az öltöztetője és személyi mindenese voltam, és neki köszönhetően találkoztunk Józsival is a szinházban. Annyira beszippantott ez a világ, hogy az Operettszinházban is állandó helyem lett, miközben Dorottyával szépen lassan bejártuk az országot. 

Filmeken is dolgoztam makettezőként. Amire nagyon büszke vagyok, az a Borgiák cimű sorozat, hihetetlen élmény volt közreműködni benne.

A szinházi életnek véget vetett az Ausztráliába költözés - ott divattervezést tanultam, de az egyetlen valóban hasznos tantárgyam a számitógépen való tervezés volt. Emiatt kezdtem el hobbiból grafikázni, amely tudás mára egészen remek szintre fejlődött. Később a fotózás szele is megcsapott és ezt gyakorlom most is amikor az időm úgy engedi.

Joe, ha jól értem, akkor a zenélés mellett kénytelen vagy még egyéb munkahelyet is fenntartani, igaz?

Hát igen, ezt a művészi szabadság megőrzése miatt kellett és kell ma még inkább fenntartanom. 20 évvel ezelőtt amikor én igazi jazzklarinétossá váltam, Magyarországon a Lagzi Lajcsi nevével fémjelzett “dáridós” stilus dühöngött. Az egyszeri fúvószenész eldönthette: csatlakozik a fősodorhoz, jól keres, de jóval lejjebb ad a nivóból és adja a nevét valamihez ami távol áll tőle, vagy inkább hátrébb lép és marad annál a stilusnál  amit igazán szeret, viszont elfogadja, hogy bizony ritkábban hivják, kevesebb a jövedelme a zenélésből. Én ez utóbbi utat választottam. Kiegészitő keresetnek adódott egy lehetőség és én főállásban egy autók automata váltóinak szerelésével foglalkozó cég beszerzőjeként kezdtem el dolgozni. 3 és fél évet töltöttem ott, a napjaimat alkatrész nagykerek, autóbontók között töltöttem. Aztán műszaki vizsgáztató lettem, mindezt azért, hogy a zenei karrieremben megválogathassam, hogy kivel, és főként milyen zenét játszhatok. 

Sokáig voltam aztán masszőr is, de végül újra visszataláltam az autós vonalra, egy autóalkatrész nagykereskedelmi cég kiszállitójaként dolgozom jelenleg. 

Emlitettétek, hogy éltetek külföldön is - az USA-n kivül merre, és melyek voltak a kedvenc helyszinek?

Anett: Florida után Ausztráliában is éltünk egy évet 2015-ben, Queensland fővárosában Brisbane-ben. Ez a költözés egy hirtelen döntés eredménye volt, tanulóvizummal mentünk ki - én voltam a tanuló :-) - Joe pedig elkisért mivel ez a vizum lehetővé tesz a házastárs számára napi 4 óra legális munkavégzést is. Brisbane-ben divattervezést tanultam, illetve igazából tanultam volna mert sajnos nagyon hamar kiderült, hogy ez a földrész nem véletlenül hires az igazán “laid-back” lakóiról: a divattervezési lehetőségeim a fürdőruha, rövidnadrág mélységében maradtak én meg persze inkább a klasszikus francia, angol, észak-amerikai haute couture-re lettem volna igazábol kiváncsi. Röviden összefoglalva szakmailag ez egy év szenvedés volt.

Ami egyértelműen pozitiv emlék marad Ausztráliából az az ott élő nagyszámú ázsiai kolónia volt. Én nagyon szeretem ezt a kultúrát, az embereket, igy a szabad időmet jellemzően ázsiaiakkal töltöttem. Ez persze a mai napig hallatszik sajnos az angolomon :-) de baromira élveztem a velük töltött időt. Pár napot Sidney-ben is sikerült aztán eltöltenünk ami szintén pozitiv élményként maradt meg a számomra.

Joe: Sajnos meg tudom erősiteni amit Anett emlitett, Ausztrália - az Egyesült Államokban, Floridában töltött időszakunk után baromi nagy csalódás volt. Pedig én nagyon mást vártam. Az első nagy csalódást a 4 órás munkát lehetővé tevő tanulóvizum gyakorlati korlátai jelentették - kisegitő illetve takaritó munkákon kivül mást nem tett lehetővé. Nekem egyébként nagy szerencsém volt, hogy összeismerkedtem itt egy magyar sráccal aki bevezett a helyi használt autó árverések világába - a liciteken megvett autókat kipofoztuk és jellemzőn sikerült utána ezeket némi haszonnal értékesiteni. Aztán e mellett a másik elfoglaltságot az jelentette, hogy egy szintén itt megismert olasz gitáros sráccal utcazenészkedtünk heti 5 napot ami persze főleg arra volt tökéletes, hogy szépen karban tudjam tartani a klarinét tudásomat. De mindez nem volt elég ahhoz, hogy a lakásban előforduló hüvelykujjnyi méretű csótányok es tenyérnyi pókok által erősen aláásott komfortérzetünkön javitson :-)

Azt hiszem mindkettőnk nevében mondhatom, hogy Florida toronymagasan élhetőbb és nagyobb élmény volt számunkra mint Ausztrália. Valahogy nekem az amerikai életfelfogás nagyon bejött, és az is kiválóan leirja az ottani emberek közötti különbséget, hogy a 1.5 év Floridában töltött időszakból a mai napig tartó barátságok, aktiv ismeretségek maradtak fenn - Ausztráliából sajnos nem sikerült barátságokat “hazahoznunk”.

Miután belekóstoltatok a külföldi - ráadásul elég távoli - életbe, újra útrakelnétek ha úgy hozná a sors vagy erősen kötődtök Magyarországhoz?  

Ez egy nagyon érdekes kérdés, és azt kell válaszoljam, hogy jelenleg is gondolkodunk az újabb költözésen, ezúttal Németország vagy Ausztria a kinézett célpont. A költözési terveink oka a jelenlegi politikai helyzet, az uralkodó közérzet, a közélet hangulata és persze a megélhetés biztositásának kombinációja.

Erről a témáról a személyes érintettség - én 2011 óta élek külföldön - kapcsán is beszélgethetnénk még sokáig, de azt hiszem nagyon messze vezetne. Térjünk is vissza a blog fő témájára, hadd tegyem fel az alapkérdést, hogyan találtatok rá a pipázásra?

Joe: Anett elmondja majd az ő verzióját, nekem a pipázás kezdete 2016 karácsonyára datálódik amikor is Anett meglepett engem egy rendkivül elegáns, zöld szinű Paronelli pipával és mellé egy csomag Captain Black dohánnyal. Imádtam ezt a pipát és nagy lendülettel léptem ki vele az erkélyre ahol persze realizáltam rögtön, hogy ez a kezdet nem lesz egy “könnyű séta a parkban” :-) Szél volt és farkasorditó hideg, a gyufáim egymás után aludtak ki még mielőtt bármiféle parazsat tudtam volna produkálni - nem ragozom, keserves volt. De már akkor is magával ragadott a pipázással járó pepecselés, készülődés izgalma. Családi indittatásról nem beszélhetek, senki sem pipázott a családban, én még a cigarettát sem igazán próbáltam. A nehéz kezdeten sem segitett át tapasztaltabb pipás, érdekes módon az első használható ötleteket a Pipatórium eladója adta: ha az utcán egy pipás környezetében számomra vonzó illatot érzek, akkor bátran kérdezzem meg az illetőt, milyen dohányt sziv. Ez be is vált: a pipások közismerten barátságos, közlékeny, segitőkész emberek - igy találtam rá a Captain Black után a második dohányomra, az Amfora Full Aroma keverékre. 

Anett: Hadd tegyem teljessé a Joe által elmondottakat azzal, hogy hogyan is lett ez a zöld Paronelli az ő karácsonyi ajándéka. Az egészért talán Sherlock Holmes tehető felelőssé :-) Az emlitett karácsony előtti időszakban rengeteg Sherlock Holmes filmet néztünk Joe-val és nekem nagyon megtetszett a pipázó karakter. Ez egyébként még a Jeremy Brett féle, neo-klasszikus sorozat volt ahol még nem volt tabu a pipázás - az új, egyébként szintén zseniális, Benedict Cumberbatch által fémjelzett szériában már csak egy-két részben látjuk hősünket pipázni. Emlékszem, hogy karácsony előtt, nagyon kevés pénzzel a zsebemben de nagy tervekkel mentem be Budapesten a Pipatóriumba ahol egy nagyon kedves eladóval hozott össze a sors. Tétova kérdésemre miszerint pipát vennék a páromnak, pillanatok alatt pakolt ki elém rengeteg pipát, de valahogy egyik sem volt szerelem első látásra. Már ott tartottam, hogy csalódottan feladom a projektet, amikor az egyik tárlóból elém tette a zöld Paronellit. Ő volt az. Ez kell nekem, gondoltam de aztán belémhasitott a felismerés, hiszen nagyon kevés pénzem volt: ez biztos nem fér bele a keretbe. Félve az várható választól remegve közöltem az eladóval, hogy mennyi a költségkeret - erre ő kis mosollyal a szája szegletében azt mondta: hölgyem, valahogy megegyezünk. A pipa mellé minden kiegészitőt összekészitett, még dohány is került a csomagba (a már emlitett Captain Black). Nem tudom, talán az agyára mentem már és szabadulni akart tőlem, de én inkébb a jó szivének tudom be - azóta is nagyon hálás vagyok ennek az úriembernek. 

Ahogy Joe is elmondta, az elején nem igazán voltak pipás ismerősei, egyedül pipázni meg nem szeretett, igy egy napon beállitott egy - állitása szerint - női pipával, amiről aztán később kiderült, hogy igazából egy kóstoló pipa. Innentől én is csatlakoztam hozzá. Időközben hozzám került egy igazán női, hosszúszáró pipa is amely azóta is nagy kedvencem.

Anett, fel kell tegyem a kérdést ami valószinüleg már a könyöködön jön ki: milyen megjegyzéseket, véleményeket kapsz női pipásként?

Igazából nem kaptam még semmilyen negativ reakciót, sőt inkább csak igazán pozitivakat. Mindenki azt mondja, hogy ez nagyon menő. Azt veszem észre, hogy a női pipásra kicsit irigykednek is az emberek - valahogy ez még önállóbbá, érdékessé, már-már misztikussá teszi egy nő karakterét.

Mi az ami vonz a pipázásban?

Anett:  Kezdjük azzal, hogy mi az ami nem :-) Engem például az előkészület, a tömés halálosan idegesit, úgyhogy sokszor inkább megkérem Joe-t, hogy “állitson be” nekem mindent, hogy nekem már csak magával a nettó pipázással kelljen foglalkoznom. Nekem a pipázásban az a hihetetlen nyugalom és szinte meditációs állapot tetszik aminek elérése már igazán luxusnak számit ebben az örült, folyamatosan pörgő életünkben.   

Joe, mennyire ismert a zenész kollégáid számára, hogy te pipázol? Milyen kommenteket kapsz ennek kapcsán?

Joe: ez nagyon érdekes mert rólam viszonylag lassan derült ki a zenésztársaim körében, hogy pipázom. Ennek oka rendkivül praktikus és egyszerű - koncertre igyekezve a kocsiban nincs lehetőségem nyugodt pipázásra. Aztán a beállásnál, felkészülésnél szintén nem, majd jellemzően a koncertek után sincs még egy laza 1.5 óra arra, hogy elővegyem a pipát és szép komótosan elszivjak egy tömetet. Igy el sem viszem a pipát és a felszerelést egy koncertre mert teljesen felesleges. Ami érdekes meglepetés volt az az, hogy a pipázásról beszélgetve a zenésztársakkal többről kiderült, hogy ő is bizony pipás de hasonló okok miatt nem hordja magával. Holnap például az éves Aranyfüst Pipaversenyen Gáspár Pali bendzsós kollégámmal - az 1988-as Ki Mit Tud győztesével -  fogunk zenélni, aki szintén nagy pipás aki egészen fiatal kora óta pipázik. Bármikor szóba jön a kollégák között, nem jövök ki rosszul a pipás hobimmal, inkább pozitivak a kommentek. Aztán, nekem ez a különcség bőven belefér: igy is fehér holló vagyok a jazzklarinéttal a zenészek között, a pipa már csak hab a tortán :-)

Bármilyen negativum jelentkezik a pipázás miatt ami esetleg rossz hatással van a klarinétozásra? Gondolok itt teljesen laikusként szájszárazságra, stb.

Nem, nem tapasztaltam semmi ilyesmit, persze az is igaz, hogy mint mondtam nem igazán fordul elő, hogy egy koncert előtt elszivok egy pipát. Egyébként sosem volt ilyen problémám, nem kellett a szakmában szokásos citrompótlós segitséget igénybe venni sosem, hogy ne száradjon ki a szám :-)

Hol tartotok most éppen a pipás evolúciós görbén? Gyűlnek a pipák vagy beállt a számuk? Próbálgattok különböző tipusú dohányokat vagy már van egy-egy stabilan kedvenc keverék?

Joe: hát ez jó kérdés...nehéz ügy ez mert az ember könnyedén bele tud veszni a pipák világába,  a gyűjtögetés költséges és egyre mélyebb bugyraiba :-) Én megpróbálom ettől távol tartani magam, jelenleg 6-7 szűrős pipám van, nem is nagyon tervezek többet. Az első pipa ugye egy Paronelli, egyenes pipa volt és igazából ezek váltak be mert a hajlitott pipákkal az a tapasztalatom, hogy a füst könnyen az orromba száll és ez irritál. De ez nem egy betonszilárd szempont, igazából amelyik pipa megszólit, és beleszeretek valamiért akkor az szinte alaktól függetlenül bekerülhet a gyűjteménybe. A legutóbb például Szabóéknál (Szabó Pipagyár, Nagykőrös) az egyik mentorom, Verhás Tamás talált egy nagyon szép pipát az egyik dobozban. Én is belenéztem ebbe a dobozba ahol egymás hegyén-hátán rengeteg pipa volt beöntve és a doboz aljáról rám mosolygott egy gyönyörű Design Berlin - teljesen véletlenül ez is zöld - pipa aminek velem kellett jönnie :-) Igy zajlik nálam egy szerelem első látásra.  

A dohányok tekintetében is nagyjából megvan, beállt, hogy mi az amit szeretek. Egy ismerősöm olyan másfél évvel ezelőtt ajánlott egy nagyon érdekes dohányt ami a Holger Danske mangó-vanilia aromatikus kombinációja. Ez egy lágyabb izű, gyengébb dohány és amikor bekerültem a Pipa Klubba, kaptam is zrikálást érte rendesen :-) Mindenki mondta, hogy hát azért az nem egy csúcsdohány...Apropó Pipa Klub - a hetente Budapesten összejövő csapat klubestéi fantasztikus élményt jelentenek, a csapat stabilan jelenlévő része mind nagy tapasztalatú, rendkivül barátságos és segitőkész pipás. Mindenki hoz valamilyen kedvenc dohányt, folyamatosan megy a kóstolgatás, egymás dohányainak cserélgetése. És érdekes módon az én először leszólt mangós-vaniliás Holger Danske dohányomat többen is végül a “hát azért ez nem is olyan rossz” jelzővel illették, úgyhogy azért én sem maradok szégyenben :-)

Ha össze kellene foglalnom a dohányizlésem jelenlegi állapotát akkor azt kell mondjam, hogy én egy abszolút aromatikus dohány kedvelő vagyok - lehet, hogy ez a viszonylagos kezdőségemnek is betudható meg talán annak is, hogy én sosem dohányoztam tehát én elsősorban nem a természetes, adalékmentes dohányizt keresem a pipafüstben. Ami még szintén biztosnak látszik, hogy a latakia egyértelműen nem az én világom, nem tudtam még olyan dohányt kóstolni ebből a családból ami izlett volna. Az aromatikus dohányok közül kóstoltam mostanában még az Amfora n.2-t és n.8-at, ez utóbbival nagyon elégedett vagyok, nagyon tetszik. Ezen kivül a Rattray’s Winter Edition 2019 limitált szériás dohánya ami nagyon izlett - diós, karamelles aromatik - de sajnos ez elfogyott és már nem kapható.

Anett: Az én esetemben a pipakollekció stagnál a két darabnál és ez teljesen jó igy. A dohányokat tekintve az izlésem egyértelműen az aromatikus dohányok felé húz. A fél életemet szinházakban töltöttem, és ott nagy divat volt a cigaretta, amelynek erős szaga mindig taszitott. Amire azonban nagyon rákaptam akkoriban - hála istennek kivezették Magyarországról, mert nagyon rajta tudtam volna maradni - az a Djarum Black szegfűszeges cigarettája volt. Ez az édesszájússágom megmaradt a pipadohányok területén is - minél édesebb, aromásabb egy dohány annál esélyesebb, hogy nekem meg fog tetszeni. A másik fontos szempont - és ezen néhányan mosolyogni fognak, és jópáran talán titokban egyetérteni velem -, hogy a doboz design-ja megfogjon. Azaz szép, esztétikus legyen. Imádom talán ezért is a különböző karácsonyi, illetve nyár környékén kiadott limitált, jellemzően 100 grammos fémdobozos keverékeket. A már emlitett, általunk nagyon kedvelt Rattray’s téli kiadása is igy került hozzánk.  

Joe Fritz jazzklarinétos munkásságába a Youtube videomegosztón kóstolhatsz bele, illetve a http://adamboor.wixsite.com/fritzjazz weboldalon. Anett képeit a fritzanett Instagramm oldalon nézhetitek meg.

HU Tobacco - Darkwood Scenery (United Passion Series), gyártó: Kohlhase & Kopp, master blender: Hans Wiedemann, aromatikus blend (Virginia, Turkish Oriental, Burley, Black Cavendish szegfűszeg, ánizsos likőr, feketebors, szantálfa és némi gyümölcs izesitéssel) Szubjektivpipas Index: ****(a max. 5 csillagból)  

Sokunk nagy kedvence a Cornell & Diehl amerikából - mindig minőségi dolgokkal jönnek elő, nem félnek kisérletezni, sőt inkább arról hiresek, hogy nem finomhangolnak egy új ötletet évekig, inkább amint megálmodják, azonnal el is készitik azt a keveréket amiről úgy gondolják, hogy bejön majd a rajongóknak. Frissek, innovativak és a minőségben nem hoznak kompromisszumot - nagyon szimpatikus hozzáállás.

Náluk jóval kisebb léptékben, de a C&D-éhez nagyon hasonló szemlélettel, tonnányi innovációval működik Németországban az HU Tobacco (a “HU” a névben a master blender és felesége keresztneveinek kezdőbetűiből adódik). A márka mögött - mint minden kultikus butikmárka esetében, lásd G.L.Pease vagy a már megszünt McClelland stb... - egy “zseni” áll aki különleges érzékkel keveri a kiváló minőségű dohányokat és örvendezteti meg rajongóit egyedi, sokrétegű keverékeivel. Az HU Tobacco esetében ez a kivételes tehetségű mester Hans Wiedemann aki a 2010-es Lohmar-i Pipe Showról hazatérve jutott arra, hogy ő bizony utánajár, hogyan tudna szigorúan hobbi szinten beinditani egy, az amerikai pipadohányok importjával foglalkozó vállalkozást. Ekkor még szó sem volt arról, hogy ő maga kisérletezzen dohánykeverékekkel - ez a lépés csak akkor fogalmazódott meg benne amikor néhány hónappal később, a dohányimport elképesztő mértékű bürokratikus útvesztőjével és persze tőkeigényességével szembesült. Wiedemann minden interjújában hangsúlyozza, hogy 3 gyermekes apaként neki ez a tevékenység csak a munkája melletti hobbiként működhetett, igy kezdett el tehát a beszerzett, kiváló minőségű dohányokkal kisérlezgetni. A többi persze már történelem, és azt hiszem nyugodt szivvel adhatunk hálát ez esetben a német dohányimport bürokratikus szabályzóinak - ha áttételesen is, de egy csodálatos alkotói folyamat indulásához adtak “segitséget” :-)

Jelen vizsgálatunk tárgyát a 2018-as Lohmar-i pipashowra alkotta meg a mester, a Darkwood Scenery egy telivér aromatik, ami nem hazudtolja meg alkotójának alapszemléletét: nagyon különleges és egyedi a fűszerezés, de mindez biztos, kiváló minőségű dohány alapokon nyugszik amelyek önmagukban is megállnák a helyüket. 

A doboz design nem az én világom. Azt sejtem, hogy Wiedemann tudatosan jelzi ezzel is, hogy itt nem a külső, hanem a tartalom a fontos, de ezeknél a végtelenül egyszerű, már-már igénytelen cimkéknél és az alkalmazott tipográfiánál azért ezek a kiváló dohányok sokkal többet érdemelnének. Lendüljünk is túl ezen, nézzük mit rejt a doboz. Belül már minden OK, szépen nyomott papir fedél köszön ránk és persze egy olyan lehengerlő illat ami már előre jelzi,  izgalmas dohánnyal van dolgunk.

A leirás alapján a mester szegfűszeggel, ánizsos likőrrel, szantállal, feketeborssal és valamilyen gyümölcs izesitéssel adott támogatást a burley, virginia, black cavendish és turkish oriental bázisú keveréknek. 

Az illat fantasztikus - nekem rögtön a Freiburgi karácsonyi piac ugrik be annak édes, fűszeres illataival. Stollen és a mi Dreinländereck régiónkra  (észak-nyugat Svájc, Elzász, Baden-Würtenberg déli része) annyira jellemző, a francia és német pék és cukrászkultúra keverédéséből létrejött sajátos, szegfűszeget, gyömbért, kandirozott gyümölcsöket tartalmazó pékáruk, sütemények illata. Mindezek mellett a háttérben felsejlik az oriental csiklandozó aromája és a burley jegyei.

Az illatorgia után dominánsan édes izeket várnánk, azonban szerencsére nem igy van: füszeres, édes karakterű a dohány de semiképpen sem émelygős. A következő jó hir az, hogy az iz nem csak a tömet első harmadában marad velünk - konzisztens, végig csaknem azonos intenzitású izélmény kisér minket a tömet elejétől a végéig. Szegfűszeg, ánizs, kandirozott gyümölcsök egy biztos, határozott, főként burley vezette dohányiz alapon. Itt az izesités valóban hozzáad a magában is kiváló dohánykeverékhez nem elfedni hivatott annak karakterét. Az oriental kesernyés fűszerei felsejlenek a háttérben, a virginia nekem nem igazán érezhető. Az izesitésből a szantál néha beúszik a képbe, de a feketebors nekem nem volt felismerhető, valószinűleg minimálisan alkalmazta csak a mester.

Bármilyen töméssel is szivtam, mindkét használt pipában (Tonyó féle orrmelegitő illetve egy Parker billiard) példásan, minimális nedvességgel égett. Nem égeti a nyelvet, nem rúg, nem harap. A nikotin végig a közepes szint alatt marad.

Itala nálam egy English Breakfast tea tejszinnel és rummal, ez passzolt talán a leginkább a dohány alapvetően téli karakteréhez, de müködött egy mandarinos Earl Grey-el is.

Nagyon jó szivvel ajánlom azoknak akik szeretik az izgalmas, fűszeres de az alkalmazott alapdohányok értékeit nem elfedő aromatikus keverékeket. Ezek után alig várom, hogy a szintén megvásárolt Moroccan Bazaar-t is megkóstolhassam.

Laci is back :-) nézzük, hogyan látta Rinyu László pipástársunk G.L. Pease legendás dohányát.

G.L Pease Quiet Nights (Old London Series), gyártó: G.L. Pease, master blender: Gregory Pease, english blend (Latakia, Oriental/Turkish, Perique, Virginia) Rinyumeter: ****+ (a max. 5 csillagból)  

Az Old London Series-ben megjelenő dohánykeverékeket olyan régi, időigényes módszerekkel készítik, amelyeket néhány nagy múltú keverőház használt a régi időkben. A felcsíkozott és a vastag levélerektől megfosztott leveleket összekeverik és rétegekbe rendezik, amit összepréselnek cake formába. Nyomás alatt rövid ideig érlelik, így az erjedésnek és a préselésnek köszönhetően a különböző dohánytípusok ízei szépen integrálódnak. Az így kapott cake hasábot ezután hagyományosan felszeletelik, amit vagy flake-nek hagynak, vagy olyanná alakítanak, ami a ribbon cut és a broken flake közötti formának felel meg. Ez a módszer a keveréket alkotó komponensek finom, természetes ízeinek és aromáinak kiemelésére szolgál. Ez az eljárás kicsit több munkát igényel, de az eredmények megérik az extra lépéseket. G.L. Pease 2010 májusában jelent meg a piacon a Quiet Nights keverékkel, az Old London Series második tagjaként. Lássuk mit írtak a dobozra a kedves pipások figyelmének felkeltése céljából (szabad fordítás):

“Gazdag, mély, elmélkedő. Szedjünk össze érett, vörös virginiát, finom keleti dohányokat, füstös ciprusi latakiát, hintsük meg egy leheletnyi acadiai perique-kel és préseljük össze cake-ké. Érleljük egy darabig, végül tálalás előtt vágjuk fel szeletekre. E kifinomult ízek és egzotikus aromák csodás hátteret biztosítanak a csendes gondolkodás pillanatainak, egy jó könyv társaságában, vagy ha olyan kedvünk van egy komoly dráma élvezete közben.”  

Hmmm, szép gondolatok, ez igen sokat sejtet... De nézzük meg, mit mond még róla a mester, G.L. Pease. (szabad fordítás):

“Az Old London Series második tagja. A Chelsea Morning-gal (az első a sorban) összehasonlítva, teltebb ízt, több keleti dohányt, inkább latakia irányú ízvilágot és kevesebb perique-t tartalmaz. A sötétebb virginiától és a szépen adagolt keleti fűszerektől gazdag, összetett, füstös, bőrszerű, természetesen édes szerkezetet kap. Az erőssége és teltsége hasonló a Samarra és Blackpoint dohánykeverékekhez, de a préselés mélyebbé, sötétebbé teszi és új dimenziókat hoz létre az ízek és aromák számára. Ez tényleg csodálatos darab. Ideális tagja a sorozatnak, tökéletes társa egy pihentető estének.”

Ez kezd egyre érdekesebb lenni, lássuk hogy néz ki a doboz: lehangoló, szörnyű - ez egy macskakajás doboz :-) Forgatom a szemem, nem értem. Itt vannak ezek a pofás európai kerek dobozok, a még csodásabb lekerekített négyszög fedelű flake-t tartalmazó darabok. Erre az óceán másik partján egyszerű kutya/macskatáp vagy ha az nincs meg valakinek, akkor mogyorós dobozba rakják a jobbnál-jobb dohányaikat. Egyáltalán tudja ez tartani a vákuumot? Nem vagyok a megoldás nagy rajongója - például amikor Derek Tant kinyitott egy ilyen idősebb amerikai dobozt a youtube csatornáján, tiszta penész volt a teteje. No, mindegy, szisszentsük meg és szimatoljunk bele.

Óh, hirtelen Szegeden vagyok, pályaudvar, 90-es évek. A peronon ácsorogva várom, hogy végre betolják a vagonokat és megkezdjem 4 és fél órás utam Debrecenbe a hétvégére. 30-32 fok van, izzadok, nyom a hátizsákom és unatkozom. Még nincs nyár vége, nem érzem az őrölt piros paprika fűszeres illatát a levegőben. Mást érzek, hirtelen megcsap a vasúti talpfák szúrós, csípős kátrányos szaga! Ez az, ezt érzem, ha beleszagolok a dobozba, tiszta deja vu :). Semmi más, csak ez a jellemző, orrpróbáló “illat”. Érdekes.

Nézzük meg a dohányt: a leírás alapján szeletelt cake. Ránézésre olyan, mint a broken flake. Mélysötét és világosabb barna szín váltakozik benne. Tapintásra durvább, nekem valamiért a kiszáradt, megszürkült gyújtós darabkák jutnak eszembe róla. Ehhez képest az eddigi flake-jeim sokkal finomabb vágatúak voltak és szétmorzsolva is selymes, finom tapintásuk volt. Ez ellenben masszív, robusztus.

Tömés előtt széttépkedem kisebb darabokra, hagyom egy picit pihenni. Gyújtás után meglepően selymes, krémes, de mégis telt, füstös, a keleti dohányokkal keveredett latakia ízt kapunk. Hmmm, de milyen latakia íz, egyszerűen imádom. Nem csíp, nem harap, nem keménykedik, csak teszi a dolgát. Visszafogottan, szépen ég. Néha édeskés, fűszeres vonulatok is megjelennek, ez ember pedig egyre csak többet és többet akar belőle. Azt meg kell jegyeznem, hogy egy ribbon cut-hoz képest tényleg visszafogott az égése. A tömet közepén általában megjelenik egy kevés borsosság, csípősség, amit a hozzáadott kevés perique szolgáltat. Aztán újra a latakia és orientálok játéka következik. Orron kifújva is kellemes, fűszeres illatokhoz jutunk. Sokszor annyira elragad az ízek és illatok harmóniája, hogy kényszerítenem kellett magam a lassabb tempóra, ugyanis felforrósodik a pipám. A füst ellenben olyankor sem bánt, csak a pipa bánja a balga gazda szenvedélyét :).

Szép, szürkésfehér hamut hagy maga után. Az erőssége közepes, ízekben telt, a nikotin tartalma szintén közepes. A külvilágnak valószínűleg nem annyira kellemes, mint az aromás dohányok, de nem is annyira rémes, mint a cigaretták füstje. Nekem nem könyvhöz vagy drámához szolgáltatta a kellemes alapot, hanem viking klánok intrikákkal és vérrel átszőt világához vagy épp Gotham sötét utcáihoz nyújtott támogató hátteret a garázs magányában :).

A TobaccoReviews.com-on 85 értékelés alapján 3,5 pontot kapott a maximális 4-ből. Sokan az Esoterica Tobacciana Penzance-hez hasonlítják de édesebbeknek, valamint összetettebbnek tartják annál. Nekem nem volt még szerencsém a Penzance-hez, így ebben a kérdésben, hogy mennyire hasonló a két dohány, nem tudok használható megállapítást tenni.

Aki szereti a latakia izét egy esti nyugalmas elmélkedés során, annak mindenképpen ajánlom kipróbálásra. Engem teljesen megvett, nekem ez az eddigi legjobb latakiás keverék, amihez szerencsém volt és csak azért nem kap öt csillagot, mert még oly sok más dohány van a világban, hátha lesz még ennél is jobb :-)

(Forrásként a G.L. Pease honlapján megjelent írást használtam http://www.glpease.com/Tobacco/OldLondon/index.html)

Mióta pipázol?

3. évfolyamos gimnazista koromban volt egy osztálytársam aki pipázott es mindig csodálatos illatfelhő lengett körülötte. Én akkor már cigarettáztam - a cigit csak viszonylag későn, 30 éves koromban tettem le véglegesen - de nagyon vonzani kezdett a pipázás. Akkor, ott az osztályban többen vettünk is pipát, dohánynak meg ott volt ugye az “óriási” választék: a Narval és az Amsterdamer meg persze a magyar dohányok. Ezek közül az Amsterdamer lett az én választottam, imádtam az illatát, izét, aromáját es 1.5 évig tartott a románc. Olyan igazi szeretlek-gyűlöllek volt ez a kapcsolat ugyanis sehogyan sem boldogultam a pipázással. Akkoriban nem volt nagy választék igy én egy 17 forint 80 fillérbe kerülő kupakos pipát vettem magamnak. Nem ismertem a tömködőt és persze a tömés fontosságát, igazi fortélyait. Maradt tehát a csodálatos illat - és mellé a szétégett, csipő nyelv és szájpadlás...mit mondjak, messze volt még akkor a megvilágosodás. 

Aztán jött egy időszak, amikor valahogy becsipődött nálam az, hogy mindig azt emlegettem a feleségem fiainak: ha én egyszer megöregszem akkor egy hintaszékben ülök majd és hátrafelé hamuzok. Ezzel annyira sikerült őket kondicionálnom, hogy innentől kezdve minden sátoros ünnepre szivart kaptam tőlük amelyek igy olyan mértékben felszaporodtak, hogy humidort is be kellett szereznem. Ekkor - 14 évvel ezelőtt - kattant be, hogy hoppá, milyen jó is volt az a pipafüst, újra meg kellene próbálkozni azzal is.

Ettől datálod tehát az “újrakezdést”?

Igen, itt kezdtem el újra a fejemben azzal a félelemmel, hogy mi lesz ha a pipázásra való visszaszokásom a cigarettázáshoz hasonló addikcióval fog járni - de kellemesen csalódtam mert ez nem következett be nálam sem. Mivel én a lakásban nem dohányzom, hidegebb téli heteken simám előfordulhat akár egy-másfél hét is pipázás nélkül és ez semmiféle problémát nem okoz. Ezért is szeretem egyébként a heti pipás klubestét - ez ugye még télen is megadja legalább a heti egy kényelmes pipázás lehetőségét. A nyár persze egészen más, akkor hétvégenként a 2-3 pipa is elmehet egy nap, de messze nem ez a jellemző.

Emlékszél még, hogy milyen pipákkal kezdted újra?

Az első, 17.80-as kupakos pipám “sajnos” már nem volt meg :-) Igy beültem az autóba és meg sem álltam a József Körúton a Pipatóriumig, ahol Zoli az eladó a kezembe nyomott egy Szabó half-bent pipát ami mellé vettem egy csomag Mac Baren Original Choice dohányt mert az aktuális fórumokon mindenki ezt irta javasolt kezdődohánynak - hogy száradt volna le a kezuk ! :-))))) 

Ezzel aztán elkezdődött a küzdelem... A küzdelem, amin minden kezdő átesik az aromatikus erdőn átvágva. Merthogy a koncepció nagyon jól hangzik: a cherry, whiskey, vanilia izének igérete kit nem vesz le a lábáról?! Kinyitod a zacskót, beleszagolsz és máris a mennyekben érzed magad. Rágyújtasz, mindenki elalél körülötted, az angyalok leszállnak az égből. Csak neked van folyamatos hiányérzeted mert az izben aztán csak nagyitóval találod a legtöbb aromatikban a beigért jegyeket. De küzdöttem hősiesen, mindenféle aromatikot kipróbáltam.

Milyen dohány jelentette a fordulópontot?

Nagy reveláció volt amikor rátaláltam a latakiás dohányokra - olyannyira, hogy 2 évig szinte kizárólag ezeket szivtam. Akkoriban még itt sem volt jellemző a ma tapasztalható nihil, azaz volt némi választék de már Németországból is szereztem be dohányokat. Volt egy pipás barátunk Kalmár Tomi aki Berlinben élt és rengeteget csereberéltem vele. Ehhez jött még az egyre könnyebbé váló online beszerzés mind a pipák mind a dohányok tekintetében. Teljesen megőrültem, állandóan az eBay-t bújtam különböző pipákat kajtattam. 

Mekkora a pipagyűjteményed? 

Ha jól emlékszem 52 darab pipám van, mostanában jutottam el oda, hogy nem kell több. Egészen egyszerűen nem használok többet mint 10, max. 14 pipa a gyűjteményből - valahogy ösztönösen, mindig ezekhez nyúlok. Majdnem leveszem a csudaszép Petersont, de félúton megáll a kezem es inkább a Tonyot, a Savinellit választom. Valahogy nekem a déli, elsősorban olasz pipák jönnek be: Savinelli, Ser Jacopo, Brebbia, Viprati - a Petersont valahogy ki nem állhatom annak ellenére, hogy egy csudaszép “silver cap” pipa büszke tagja a gyűjteménynek. Aztán persze nekem is van egy Dunhillem ami nélkül nem lehet teljes egy komoly pipatórium - ez a panel pipa egyébként a Facebook csoportunk profilképe. Amióta Molnár Antal (Tonyo) pipáit felfedeztem, azóta az ő pipáiba vagyok konstans szerelmes.

Emlitetted a déli (olasz) preferenciát, ez az anyagválasztásuk, formaviláguk miatt lett a kedvenced?

Nehéz kérdés, elég komplex dolog ez, megpróbálom körülirni. Vegyük a dán pipákat, rengetegen rajongói az északi mestereknek. Faragó Timi, Szekeres Feró - ha megkérdezed őket valószinűleg innen fognak lieblingeket megnevezni. Nekem valahogy sosem sikerült még olyan dán pipába botlanom ami levett volna a lábamról. Nem tudom megmagyarázni, valahogy nem működnek nekem.

A pipák vásárlásánál mi a vezérelv? Van kedvenc forma, kialakitás?

Az első fontos szempont már az újrakezdés első időszakában, a Szabó half-bent pipával világossá vált: nem igazán szeretem a hajlitott pipákat. Mindenki tudja aki ismer, hogy nekem minden pipám egyenes :-) Viszonylag könnyű pipáim vannak, ezeket szájban tudom tartani és számomra az egyenes, hosszabb szárú pipa azért is vonzóbb mert ezeknél nem száll vissza az orromba a füst ami rettentően fel tud bosszantani :-) Mindig nagy álmom volt például egy calabash. Hosszas keresés után sikerült vennem egyet egy hagyatékból, csodaszép darab volt - a pipázás azonban nem ment vele, meg is váltam tőle.

A másik fontos paraméter nekem a szűrő. Ragaszkodom a szűrős pipákhoz mert ezzel kapom azokat az izeket amelyeket keresek és szeretek a kedvenc dohányaimban. Sokan mondják, hogy a szűrő tompit az izekből - ezt nem tudom megerősiteni sem cáfolni mivel nincs “szűrőtlen” tapasztalatom.   

Térjünk vissza a dohányizlésed alakulásához, emlitetted az aromatikus dohányokkal való szenvedésedet, aztán a latakiás dohányokra való áttérést. Hol tartasz most az úton?

A nagy kedvenc egyérteelműen a VaPer (Virginia - Perique). Az enyém egyébként egy viszonylag tipikusnak mondható pálya azoknál akik nyitottak, érdeklődőek a különböző dohányfajták iránt. Jellemzően az ismerkedés az aromatik dohányokkal kezdődik aztán akinek van türelme az eljut addig a felismerésig, hogy a természetes, hozzáadott aromákkal nem izesitett dohánykeverékek ugyanolyan - ha nem izgalmasabb - izélményeket tartogatnak mint az aromatikus blendek. 

Én nem vagyok egy nagy izelemző. Én is érzem azt a finom “valamit” az adott dohány izében, de nem tudom mindig megfogalmazni, hogy mihez is hasonlit - Verhás Tamás barátom verhetetlen ebben, és általában ő az aki nagyon találóan tudja jellemezni az aromákat - például, hogy az adott dohánynak “sültgesztenye” jegyei vannak. 

Számomra hihetetlen izgalmas például a virginia és virginia-perique dohányok izváltozatossága. Nem találsz két ugyanolyan blendet annak ellenére, hogy a felhasznált alapdohány ugyanaz. A VaPer esetében aztán a keverési arányok változtatásával az izek végtelen tárháza nyilik meg az arra fogékonyak előtt.

Hogy állsz a nikotinnal? Ezt azért kérdem, mert számomra például az egyik kultikus - és sajnos már nem gyártott - VaPer a Dunhill Elizabethan Mixture dohánya egy csodálatos keverék, azonban a nikotinja szivlapáttal ver arcba...

Én is érzékeny vagyok erre és egészen egyszerűen nem birom elszivni pipából a nikotinban gazdag dohányokat. Kifehéredik a kezem, remegek, rosszul leszek az ilyen keverékektől. Érdekes, hogy a szivaroknál erre nem vagyok érzékeny. Egy Partagast minden probléma nélkül el tudok szivni, de a pipadohány nikotinjával gondjaim vannak. Imádom a kentucky illatát de nem birom elszivni. Akárhányszor valaki lehoz a klubba egy ilyen dohányt mindig élvezettel szimatolom, de tudom, hogy nem érdemes kipróbálnom - azonnal kiütne.

Sosem volt gondod a virginiákkal szájégetés, csipés kapcsán?

Nem, érdekes módon sosem. Ami viszont valószinűleg segiti ennek elkerülését az az én nagyon lassú alaptempóm. Mivel lassan szivom a pipát és pluszban persze nagyobb kazánterűekből pipázom, igy egy töméssel én simán elvagyok 2.5 - 3 órát. Verhás Tamással mindig egymás közelében ülünk a klubban és igy már vagy 10 éve hallom Tamás tanácsát ha egy kezdő ül le hozzánk: “lassan, nagyon lassan mert úgy jönnek elő az izek!” Ez aztán nagyon beégett a tudatomba, gondolhatod :-) Annak ellenére nincs problémám a virginia hőfokával, hogy én nagyon szeretem a nedvesebb, frissebb állapotú dohányokat mivel úgy tartom, hogy az izek - különösen egy flake esetében - ebben a fázisban mindig intenzivebbek. Tipikus példája ennek amit például a Samuel Gawith Full Virginia Flake-el csinálok. Pipás körökben köztudott, hogy ez a gyártó nagy barátja a nedvesség gazdagon adagolásának, ennek ellenére én nem száritom a frissen bontott doboz tartalmát: szépen felvágom és azon nedvesen beszóróm a pipába. Megszenvedek ugyan a begyújtással de utána nagyon élvezem a friss, nedvesebb dohány mennyei izeit.

A nedvesség-optimum kérdése a virginia esetében is az adott pipás izlésének függvénye. Van barátom aki a csontszáraz állapotra esküszik - nekem ott az izben már csak a szalma jegyek jönnek. Aztán egy másik jó barát csak másnap szivja el az aznap tömött pipát, neki igy tökéletes az eredmény. Én ugye a nagyon nedvestől a középszárazig terjedő tartományban élvezem ezt a dohányfajtát a legjobban. Ahogy látod ez is szép a pipázásban, mindannyiunknak megvan a saját tuti megoldása :-)  

Az irodátokban beszélgetünk Budapesten, mivel foglalkozol civilben?

Az IT Business Publishing lapkiadónál dolgozom, 13 éve csináljuk a feleségemmel és a munkatársakkal. A feladatkör amit viszek rendkivül változatos - terjesztés, videovágás, üzleti klubok, konferenciák szervezésében veszek részt. Ez egy szakmai, elsősorban az IT iparági vezetőket célzó magazin, nem kapható újságárusoknál. Természetesen a nyomtatott mellett online felületeken is elérhetőek vagyunk.Továbbra is hiszem egyébként, hogy az online vitathatlan dominanciája mellett a print meg fog maradni, szükség lesz rá a jövőben is.

Sikerült esetleg megfertőzni valakit az irodában a dohányok szeretetével?

Igen, talán mondhatom, hogy egy kollégát aki inkább csak alkalmi szivarozó volt “sikerült” rendszeres hétvégi szivarozóvá tenni. Ő az aki mindig betársul egy kiváló, cseh szivarkereskedésből történő rendelésekbe velem. Aztan persze, a konferenciákon mindig vannak ismerősök akikről tudom, hogy szivarrajongók és ez mindig egy jó kapcsolódási pont.

Emlitetted, hogy a szivar igazi felfedezését a rokonságtól ajándékba kapott darabok  inditották újra. Előtte is volt már tapasztalatod a szivarokkal?

Persze, hiszen annak idején még az “átkosban” is hozzá lehetett jutni fillérekért akár kubai szivarokhoz is - ne feledjük, hogy akkor a “testvéri” Kubával viszonylag élénk kereskedelmi kapcsolata volt az országnak. De meg kell mondjam, hogy a magyar szivarokat is kedveltem: a Pilvax fémdobozos, nagyon minőségi darab volt például.

Stilusban melyik vonalat kedveled a szivarok esetében?

Először a kubai szivarokkal ismerkedtem meg és nagyon megszerettem őket - volt ehhez egy nagyon jó forrásunk ami sajnos aztán később megszünt és persze az sem mellékes, hogy a kubai szivarok viszonylag borsos ára is arra motivált, hogy ne álljak meg ennél a stilusnál a felfedezésben. 

Egy pipás barátunk, Kurdits Tamás aki a szivarok nagy ismerője ajánlgatta nekem a nicaraguai szivarokat és igaza is volt természetesen, nagyon megszerettem ezt a stilust is. Most már többségben ezeket a szivarokat találnád a humidoromban. Az utóbbi eszköz nagyon fontos egyébként - a szivarok megérkezésük után átlagban minimum egy hónapot érlelődnek még a humidorban és utána kezdek hozzájuk csak - mint mindennek, ennek is meg kell adnunk a módját :-) Ez egy úri sport, nem arról szól, hogy gyorsan elégessünk egy száraz dohányrudat - ahogy a mondás tartja, az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz szivarokat füstöljünk!

Pár nappal ezelőtt Molnár Antalnál (Tonyo) jártam aki meghatározóként emlitette a barátságotokat.  Mikor ismerkedtetek össze?

Te, nem emlékszem pontosan de biztos, hogy valamilyen pipafelújitási projekt kapcsán indult a dolog. Már az első telefonbeszélgetéstől kezdve nyilvánvaló volt, hogy a vonal másik oldalán egy hiheteten jó ember áll. A beszélgetésekből nagyon szoros barátság lett az évek folyamán - legalább két naponta biztos, hogy beszélünk egymással. A témák persze már régen nemcsak a pipáról szólnak, ahogy minden jó barátságban mi is ott vagyunk egymásnak magánéleti és minden egyéb kérdés, probléma megbeszélésében. Nagyon fontos számomra ez a barátság.

És persze egy ilyen kapcsolathoz az is hozzá tartozik, hogy tudjunk őszinte, olykor bizony kritikus visszajelzést adni. Ugy érzem ez is hozzájárul ahhoz, hogy ez a kapcsolat Tonyoval ilyen szorossá vált.

Aki egy kicsit is is megismer téged annak nyilvánvaló, hogy nagyon fontos számodra a közösség épités, megtartás. Hogyan indult a szivaros, pipás Facebook csoport?

Már nagyon korán tagja voltam egy pipás fórumnak amit egy szlovákiai magyar srác csinált hihetetlen jó arányérzékkel. Aztán ahogy sajnos szokott ez lenni, a  fórum elment egy erősen vallási és politikai vitákkal terhelt irányba ami sajnos megmérgezte a hangulatot. Ez volt az a pont ahol én kiszálltam és az akkor már erre alkalmas Facebookon létrehoztam a “Pipák, dohányok, szivarok kedvelői” csoportot. Meghivtam azokat az embereket ebbe a csoportba akikről úgy gondoltam, hogy együtt tudok gondolkodni, beszélgetni. Először zárttá, majd titkossá tettük a csoportot, körülbelül két év alatt alakult ki az a baráti közösség amely a mai napig a magját alkotja ennek a csapatnak. Faragó Timivel közösen moderáljuk a csoportot. Persze, ez a csapat azóta folyamatosan bővül de az alapszabályok - politikamentesség, vallási tolerancia - úgy gondolom, hogy biztositják azt, hogy megmaradjon az a hangulat amiért jó ide tartozni. 

Emlitetted a kérdésben és ezzel teljesen egyetértek: valóban szeretek szervezni, közösséget épiteni - nagyon kedvelem például a pipás versenyek szervezését is bár maga a versenyzés nem motivál. Verhás Tamással már a versenyek előkészitésénél ott vagyunk, pakolunk, intézzük a dolgokat, nyomtatom az okleveleket. Lehetne egyébként sokkal jobban is csinálni a versenyeket, de sajnos nagyon megfogyatkozott a szponzorok száma - igyekszünk persze mindig kihozni a maximumot a rendelkezésre álló forrásokból, felajánlásokból.

Solani Virginia Flake with Perique (Blend 633), gyártó: Kohlhase & Kopp - VaPer (virginia és perique) Szubjektivpipas index: *****

A Solani márka alapitója a német Rudiger L. Will, aki a dohányok szeretetét még apja szivar és vágott dohány gyárában “szivta” magába. Pénzügyi tanulmányai után hatalmas érdeklődéssel fordult a dohány felé, többek között dohánytermesztést, feldolgozást es dohánytermék gyártást tanult. Jó gyakornokhoz méltóan tudását Grúziai, Észak-Carolinai ültetvényeken is mélyitette. 

Természetes lépés volt, hogy tanulmányai után 1962-ben csatlakozott apja cégéhez ahol felelősségteljes állásokban - a beszerzés és gyártás tartozott hozzá - támogatta a családi üzletet. 1968-ban ő hozta létre a Borkum Riff dohányok első 4 változatát - a céget, és a nagy piaci sikereket arató Borkum Riff márkát a család 1972-ben eladta a Svenska Tobak AB-nek. R. L. Will a kezdetektől érdeklődött a pipakészités iránt is, 1987-ben megvette a Reiner márka jogait a jól ismert Reiner Klein pipakészitő mestertől, és innentől szorosan együttműködve dolgoztak együtt. A közös cég 10 évig működött, majd 1997-ben elváltak útjaik. A Reiner pipákat azóta is R. L. Will cége gyártja és forgalmazza évi nagyjából 200 darab mennyiségben. 

A Solani márkanév alatt viszonylag rövid ideje, mindössze 1997 óta jelennek meg termékek - R.L. Will csak az 1990-ben elinditott Reiner dohánymárka sikere után vágott bele a Solani piacra vezetésébe. A név a latin “Solanum”-bol ered amit a botanika egy bóditó hatású növénycsoport meghatározására használ. A Solani dobozokon lévő grafika Kolombusz 1493-as, az Újvilágba érkezését ábrázolja. Alkotójának célja a Solani dohányokkal az volt, hogy amennyire csak lehet naturális, adalékmentes keverékeket hozzon ki a piacra ezen név alatt. Később a széria bővült aromatikus dohányokkal is - a Blue Label például egy nagyon kellemes cherry és csokoládé izesitésű aromatik, 2017 decemberben irtam itt a blogon róla és ha jól emlékszem nagyon szerettem.

Na, de térjünk rá jelen vizsgálatunk tárgyára: 2000-ben született meg a Solani Virginia Flake Perique-el (Blend 633) es gyorsan nagy siker lett a VaPer rajongók körében. A Solani dohányok korábban Dániában készültek, jelenleg pedig a német Kohlhase & Kopp gyártja őket.

Nézzük mit találunk a tetszetős, elegáns dobozfedél alatt.

A fehér papirkehelyben gyönyörű, szabályos flake-ek sorakoznak katonás rendben - a szinben az aranysárga illetve rozsdabarna virginia valamint elvétve a perique sötétbarna szinei köszönnek vissza. Gusztusos, rendkivül dekorativ prezentáció.

Az illat tipikus VaPer - először a virginia kaszált, napon szikkadt fű illatához hasonló jegyei érkeznek, de rögtön utána követik a száritott gyümölcsök. Talén közhelyesen hangzik már, de számomra tényleg igy van: nekem azonnal a száritott füge, mazsola ugrik be sok VaPernél - de várjunk csak, van itt még valami sokkal markánsabb, jellegzetesebb a Solani dohányánál - egy halom száritott sárgabarack. Szinte kiugrik a dobozból a kajszibarack édes, ugyanakkor enyhén savanykás illata. Én ezt imádom :-)

A bontáskor nekem a dohány inkább a nedves tartományban, de azon kivül, hogy tapasztaltam némi nehézséget a begyújtásnál, a nedvesség nagy problémát nem okoz. Lassú tempót tartva  - egy tömet a pipámban elmuzsikál simán 2 - 2.5 órát belőle - nem csip, nem harap, nem éget. A nikotin hatása szintén moderált marad - hála istennek ez messze van például a Dunhill Elizabethan Mixture szivlapáttal támadó nikotinjától... 

Izben tipikus VaPer, de abból a fajtából amely édesebb, krémesen hömpölygő virginia izzel hengerel. Barnakenyér, száritott gyümölcsök - az izben megjelenik a perique jellegzetes szilvás tónusa is, de a megszokott borsos csiklandozást nekem csak az orrból kilélegezve produkálja, a fűszerdohány mindvégig a háttérben marad, nagyon halkan játszik csak. A száritott sárgabarack az izben is visszaköszön. Nem mondanám komplex dohánynak, azonban számomra bőven elegendő, hosszasan szálazható izréteget tartalmaz.

Próbáltam corn cobból, Savinelli KS 320-ból és persze a régi-új Paul Becker pipámból amit mostantól VaPerre használok. Ezt szivtam a PipaKlubban a Legenda sőrözőben, ez füstölt Tonyonál a műhelyben es persze hazai pályán is. Helytől, napszaktól, társaságtól és pipától függetlenül szórakoztatott, elringatott, imádtam. Imádom :-) Nálam ez egy 5 pontos dohány. 

(A poszthoz forrásként a monjureinternational.com “The History of R. L. Will cimű irását használtam”)