A pipások és a horgászok közös halmaza nagy, magam is szenvedélyes pergető horgász vagyok bár elég ritkán jutok le a vízpartra. Marad tehát legtöbbször a „szobapeca”, azaz a különféle szöveges, illetve videós horgász tartalmak nézegetése – és az álmodozás egy jól sikerült horgászatról. Ilyen videó keresgélés során akadtam bele pár éve Lovas Ferencbe, aki a mellett, hogy pipás, egy nagyon speciális, angol horgászeszköz, a Centrepin orsó szerelmese.

A beszélgetés közben is szeretett úszói körében, a műhelyben ül. Jellemző az őszinte, végtelenül szerény személyiségére, hogy többször is megjegyzi, ha nem azt kapom, amit vártam, ha nem elég érdekes amit mond, jelezzem nyugodtan, nem fog megsértődni. Szabadkozik, hogy hol van az ő élettörténete, érdekessége a Pipàs Arcok sorozat többi alakjától pedig sem fordulatokban, sem érdekességekben nincs hiány a Lovas Feri sztoriban.  Aztán persze, ahogy vártam, kb. 2 óra múltán nagyon nehezemre esik lassan lezárni a beszélgetést...még annyi mindenről nem beszéltünk, annyi tovább fejtendő szálat nyitott az ismerkedés. Ha egy jelzővel kellene összefoglalnom a röpke 2 óra alatt Feriről kialakított képemet, akkor azt hiszem a SZABAD jelzőt használnám. Remélem sikerül majd ebből valamit átadnom a posztban.

Kedves Olvasó, ha teheted, nézd meg ezt a Matula Műhely Live! által készített videót mielőtt elolvasod a posztot – ad egy kis kontextust a továbbiakhoz...

Kezdjük azzal, hogy be kell valljam, én a horgászattal kapcsolatos videóidról es képes-szöveges tartalmaidról ismerlek elsősorban, az csak később tűnt fel, hogy ott a pipa a szádban. Mesélj egy picit magadról, mit érdemes tudnunk rólad, mivel foglalkozol civilben, ha éppen nem a horgászol vagy Youtube Live-ot vezényelsz?

A munkámról nem szoktam sokat beszélni – nem mintha szégyellnivalóm lenne, csak éppen, ahogyan majd remélhetőleg átjön a beszélgetésünkből engem nem a munkám, a karrierem, ami meghatároz. A munka számomra nem az önmegvalósítás terepe, csak a szükséges eszköz, hogy eltartsam a családomat és a szabad időmben azzal foglalkozhassak, amivel szeretek. 22 évvel ezelőtt kerültem ki Angliába és egy kisebb megszakítással, de azóta is itt élek és dolgozom. Egy Szabolcs megyei mezővárosból származom. Angliába, Londonba gyakorlatilag angol nyelvtudás nélkül kerültem, az ismerősök azt mondtak ez egy jó hely, ráadásul nagy blues, és Jimmy Hendrix rajongó voltam (Hendrix fel is van varrva rám valahol).

Sosem felejtem, a Victoria Station-re érkeztem 2001 Május 14-én, ahol a kontaktom már várt rám, és már mentünk is a 73-as buszon a Stamford Hill-en lévő szállásra. Kicsit megszeppenve kérdeztem a srácot aki kijött elém: ugye akkor, ahogy megbeszéltük, lesz egy saját lakrészem, kis borotválkozó-tükrös fürdőszobám? Ö meg persze, mint aki már jól tudta, hogy mennyi nehézségen kell az embernek átverekednie magát egy új országban, mosolyogva válaszolt: persze, az lesz! Aztán persze évek, és nagyon sok munka kellett mire a saját, kényelmes otthon összejött.

Pizzafutárkodással kezdtem, mert motorozni azt tudtam – igaz meg kellett szoknom, hogy a „másik oldalon” kell menni. A fiatalabbaknak már szinte hihetetlen, de akkor még nem voltak elérhetőek a mobil navigációs eszközök, a kezemre ragasztotta a diszpécser a címet, én meg a falon lógó nagy térképen próbáltam memorizálni, hogyan is jutok majd oda. Gondolhatod, voltak kalandok, erről órákat tudnék mesélni. Ez a munka még aztán 2-3 évig kitartott, de aztán komolyabb terveink lettek a feleségemmel és valami jobban fizető állás után kellett néznem. A futárkodás szabadságát viszont nagyon élveztem, igy lettem végül speciális, egészségügyi készítményeket, vért, labormintákat szállító motoros futár. Ez aztán annyira bevált, hogy a mai napig ezt csinálom, persze már direkt szerződéssel, lényegesen jobb feltételekkel.

2001-ben mentél Angliába, ez akkor még nagyon bevállalós, különc dolog lehetett. 3 évvel voltunk még a magyar EU-s csatlakozás előtt, azok még büszke, reményteli idők voltak, akkor még nem kilátástalanságból mentek Angliába a magyarok

Persze, semmiképpen sem a kétségbeesés vezetett. Totál aranyláz volt. Fiatalként éltem a túlszabályozott, unalmas, vidéki Magyarországon és valami ürügy kellett, hogy kiszabaduljak világot látni. Azt csak nem mondhattam, hogy a blues kocsmák, meg a gitározás miatt megyek Londonba – igy lett a hivatalos indok a pénzkeresés :-)

A blues kocsmák azért megvoltak Londonban?

Igen, felkutattam a legjobb helyeket, és volt alkalmam zenélni is, hétfőnként blues jam-re jártam. Nagyon sok embert megismertem és persze az angol nyelvtudásom felfejlesztéséhez is sokat segítettek ezek az esték.

A horgászat gondolom gyerekkori hobbi, mennyire volt könnyű Angliában ezt folytatni? 

Az első években természetesen se energiám, sem szabadidőm nem volt arra, hogy a horgászattal foglalkozzak itt. Azok az évek a beilleszkedésről, egzisztencia teremtésről szóltak. Aztán pár évre visszaköltöztünk Magyarországra, ami óriási hibának bizonyult. Akkor még fűtött a hazafias lelkesedés, volt már megtakarításunk és arra gondoltunk, mi lenne ha „haza” költöznénk és azzal a pénzzel amit itt kerestünk megpróbálnánk újra a szülőhazánkban. Aztán Magyarországon arra kellett rájönnünk, hogy az Angliai évek komoly nyomot hagytak bennünk. Megváltoztunk. Nem az igényeink lettek nagyobbak, hanem megszoktuk a szigetországban a könnyedebb, vidámabb légkört, a magyarnál jóval pozitívabb, oldottabb hangulatot, a vidám, barátságos embereket akik körül vettek minket. Egyszerűen elszoktam a magyar mentalitástól. Aztán az egyik reggel, munkába mentem éppen és a nyíregyházi kórház sarkánál megálltam egy pillanatra. Elnéztem balra, ráláttam onnan a vadiúj lakásunkra, aztán elfordítottam a fejem és ott meg a plázát, a munkahelyemet láttam. Akkor belémnyilallt a gondolat: 30 éves vagyok, ott lakom, ide megyek dolgozni – ez lenne mostantól ez az élet? Ebben a 3 km-es körben fogom leélni az életem?!?  Eszembe jutott a kifeszített drótón tartott falusi kutya esete – ez jutott nekem is végül?!

Ez a folyamatos menni akarás, szabadságvágy mindig benned volt?

Persze, ez egy nagyon fontos hajtóerő számomra az életben. Rengeteget utaztunk, utazunk. Olaszország, Kuba, New Orleans – olvasok egy könyvet és azonnal beindul a képzeletem, el kell utaznom a helyszínre és személyesen kell megélnem, látnom az olvasottakat. Nagyon érdekelnek a szivarok – egyértelmű volt, hogy el kell mennem Kubába. Jazz, blues, tehát irány New Orleans. Igy aztán, a fent említett nyíregyházi, megvilágosodásos nap estéjén sem teketóriáztunk túl sokat – eldöntöttük, hogy visszaköltözünk Angliába.

Gondolom akkor ez a második, jóval megalapozottabb Angliai költözés hozta el a szigetországi horgászvizek felfedezését is

Igen, ekkorra a fejünkben is helyére került minden, véget ért az otthonkeresés időszaka. Nem kuporgatni akartunk többé, hanem élni az életünket a választott, új hazánkban. Innentől kezdődött a nagy szerelem, a pecázás újrakezdése is. Mint említettem, vidéki gyerek vagyok, Újfehértón születtem, ahol 3 lehetősége volt a magamfajta gyereknek. Biciklizés, peca, meg a helyi zeneiskola. Na, én mindhárom dolgot alaposan kimerítettem.
Könnyen ment az angliai horgászengedély megszerzése és a helyi viszonyok kiismerése?

Azért voltak nehézségek az elején. Érdekes volt megtapasztalni például, hogy itt nincsen kötelező horgászvizsga. Az ember csak megveszi a postán az engedélyt, nincsen fogási napló sem. Nehezen boldogultam a vizekkel is. Már a kezdetekkor is bennem volt, hogy csinálnom kell egy weboldalt, ami segítségül szolgál majd az ide költöző magyar pecásoknak, ebből lett annak idején az Angliai Magyar Horgászok és később a nagyon népszerűvé vált Facebook oldal. A weboldal üzemeltetése is nagy tapasztalat volt. Hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam az írásba, alapos hosszú cikkeket írtam rengeteg képpel. Rá kellett jönnöm, hogy az emberek sajnos nem szeretnek már hosszabb cikkeket olvasni. Mindenki hozzászokott az Insta és TikTok pörgetéséhez, a figyelmük már nem terjed ki egy cikk vegigolvasására. Ezt be kellett látnom, és igy jött az ötlet, mi lenne ha Youtube videókat készítenék? 

Mi a Matula Műhely, élőben streamelt horgász témájú, beszélgetős műsorod története?

Az íráson túl nagyon izgatott, hogy hogyan lehetne több emberhez eljutni, több embernek releváns, érdekes, könnyen követhető tartalmat készíteni. Először jött a podcast ötlete, azonban ez végül nem valósult meg.  Felhasználva az itteni magyar barátaim – itt mindenképpen ki kell emelnem Pető Miklós nevét - segítségét, jött az ötlet, hogy csináljuk meg az első magyar nyelvű horgász „Live” műsort, de ha már csináljuk, nyomjuk nagyon profin több kamerával, rendesen bemikrofonozva. A helyszín az úszó készítő kis műhelyem, a nevet meg Fekete István Tüskevár című könyvének legendás alakjától vettük kölcsön – a könyv nagyon nagy kedvencem, évente kétszer biztos újra olvasom. Biztos emlékszel a regényből készült filmre: a Bánhidi László játéka által halhatatlanná tett Matula bácsi ül a kunyhója előtt és a késével valamit farigcsál – én ugyanezt teszem itt a műhelyben. Ha körülnézel, mindenhol saját készítésű úszókat látsz. A csatorna műhelyvideókkal kezdődött – ezek tényleg olyan videók, amelyeket megnézve bárki egy kis kézügyességgel neki tud állni a saját úszók készítésének. Aztán jött az ötlet, hogy hívjunk meg egy horgász vendéget és beszélgessünk – ez sok embert érdekelhet. Igy is lett, a sorozat nagyon sikeres lett, 78 résznél tartunk már.

Honnan jött képbe a speciális Centrepin horgászmódszer, aminek lelkes népszerűsítőjeként váltál ismertté a horgászközösségben?

Ez egy klasszikus angol horgászmódszer, amely tökéletesen illik a helyi folyókhoz. A módszer első, magyar nyelvű, részletes összefoglalását, magyarázatát én készítettem el, valóban ez tett ismertté horgászberkekben. Azóta már van magyar Centrepin-es csoport, magyar gyártó aki az én cikkeimből kapott kedvet az eszközök gyártásához. A módszerre visszatérve, nagyon röviden, a Centrepin egy úsztatós módszer, ahol az úszó alatt felkínált csalit a folyó sodrása úsztatja minél természetesebb módon, és ennek elengedhetetlen eszköze a szinte ellenállás nélkül pörgő Centrepin orsó.

Az úszó készítés honnan jött? Elképesztő kézügyességről vallanak a képek

Pedig egyáltalán nem vagyok megáldva semmiféle speciális képességgel. Sőt, ha voltak is finoman működő kezeim, azt a rengeteg motorozás tönkretette. A „ködös Albionban” futárkodni az év nagy részében konstans harcot jelent az elemekkel, az ujj ízületek nagyon megsínyliik a nedves hideget. Szóval az én esetemben az volt, hogy amikor el kezdett „butulni a kezem”, annak érdekében, hogy ezt visszafordítsam, valami kézügyességet igénylő hobbit kerestem, és az úszófaragás adta magát. Azaz, amikor elkezdett vinni az ár, elkezdtem keményen szembe úszni vele :-)

Teljesen belevetettem magam a témába, könyvritkaságokat szereztem be, hogy abból is tanuljak – itt van például ez a könyv, Keith Harwood The Float című kötete, mindössze 500 példányban készült el, benne van minden az őskortól a mai úszócsodákig. Ami egyébként nagyon vonzó lehet a kezdők számára az az, hogy ez a hobbi már kezdő szinten is nagy sikerélményt nyújt. Kevés annál jobb érzés van amikor az ember az első saját készítésű úszójával már halat fog – márpedig ez gyakori eset.

Ez egy pipás blog, térjünk is rá: honnan jön a pipázás? Családi indíttatás?

A pipázás onnan jött, hogy mindig is szerettem egy picit kitűnni a tömegből, különcnek lenni – erre a pipázás tökéletes receptnek tűnt. Először pipát 18 éves koromban vettem Debrecenben a Fő utcán, még ma is megvan ez a darab. Teljesen laikusan választottam, nem volt szempont, hogy szűrős vagy nem szűrős, a lényeg, hogy a számomra legszebbet választottam. Vettem mellé egy zacskó Borkum Riffet, szívtam a pipát mint egy gőzmozdony és ahogy kell, szénné égettem a számat vele...

Ki segítette a kezdeti lépéseket, kihez fordulhattál tanácsért?

A családban dédapám és apám is pipázott rövid ideig, tőlük nem igazán tudtam tájékozódni, hanem az interneten próbáltam meg információt szerezni. Volt akkoriban az Indexnek egy Pipások ide! fóruma, ahol főként egy Leonidas nevű pipás posztjait olvasgattam és rengeteget tanultam belőle. Ha ő valamire azt írta, hogy jó, érdemes kipróbálni, az jó eséllyel tényleg be is jött. Később az ő leírása alapján mentem el Londonban a híres James J. Fox pipa és szivar boltba a Pall Mallon – ez a tanácsa is bejött. Mai napig hálás vagyok a segítségéért.

Ha jól tudom, a szivar is nagy szerelem

Igen, és ez is mint a peca, a pipa és az irodalom szeretete, újabb és újabb kalandozásokhoz szolgálnak alapul. Mondok egy példát: Kubába a szivarok, és Moldova György: A napló című Che Guevaráról szóló könyve miatt mentem ki. Végiglátogatottam a szivargyárakat, rengeteget tanultam a készítésükről, az elnevezéseikről. Tudtad például, hogy a legendás szivar, mint például a Montecristo, Alexandre Dumas regényéről kapta a nevét mivel az H. Upmann gyár szivar készítő munkásainak kedvence volt a könyv? Miközben a szivarokat sodorták, egy emelvényről felolvastak nekik – annyira tetszett nekik a könyv, hogy szivart neveztek el róla.

A szivar kapcsán a szülővárosom, Újfehértó is megemlítendő hely – ott gyártják a Hunort, a magyar szivart. Tavaly nyáron látogattam meg a kis gyárat, a mai napig üzemel.   

Milyen pipákat használsz peca közben?

Kipróbáltam a pecások által jellemzően kedvelt corn cobokat, de nem az én stílusom és világom. A helyzet az, hogy én vagy pecázom, vagy pipázom, a kettő nem megy egyszerre. Az általam űzött horgászmódszer nem engedi meg, hogy miközben a sodrásban táncoló úszót követem, bármi másra koncentráljak. Én nem vagyok kapkodós típus, nem sajnálom az időt arra, hogy a pecázásban szünetet tartva leheveredjek egy fa alá és kényelmesen, komótosan rátömjek egy pipára. Éppen ezek miatt nálam nem az a cél, hogy a pipa bírja az esetleges vízbe, esetleg parti kövekre ejtés hatásait – ugyanúgy a kedvenc Rattray’s jön velem a vízpartra is.

Gyűjtöd a pipákat? Vagy inkább a dohányok sokfélesége az ami miatt pipázol? 

Egyik sem :-) Ahogyan mondani szokták, a „feeling” miatt pipázom. Semmihez sem hasonlítható az az érzés amikor valahol a vízparton leülök egy tölgyfához, nekivetem a hátamat, akkurátusan megtömöm a pipát, meggyújtom, és beszívom az első pofa füstöt. Magáért a PIPÁZÁSÉRT gyújtok rá – ha érthető amire gondolok.

Abszolút. De azért, ha a körülötted elterülő sokaságot nézem, benned is van némi tárgy-fetisizmus...

Hát igen, ez kétségtelen, nagy gyűjtő vagyok. Gyakorlatilag egy boltnyi dolog van körülöttem. Vannak ugye az úszóim, a horgászrelikviák, a saját magam faragta gombák, a hajómodellek és még ezer más dolog. A pipák kapcsán is az egyszerűségük és szépségük fogott meg. Itt van például ez a Rattray’s. Egy egyszerű, de mérnöki precizitással és művészi igénnyel elkészített kis fadarab ami használva hatalmas örömet, élvezetet tud okozni. Mi ez, ha nem egy igazi csoda?

A Rattray’s márkához ha jól értem speciális a vonzalom, mesélsz picit erről?

Igen, nagy kedvenc ez a márka. Nemrégiben voltam egy horgásztúrán Skóciában a Tay folyón és persze Perth városában is jártam, ahonnan a Rattray’s származik. Hiába, most már német tulajdonban van a márka, nekem mindig valahogy Skócia ugrik be róla. De, mint említettem nem vagyok pipa gyűjtő, és hadd hozzak ide egy horgász analógiát: az a tapasztalatom, hogy egy csomó horgász, aki végig rohanja az életét és a vízpartra csak nagyon ritkán jut el, úgy próbálja ezt kompenzálni, hogy hatalmas mennyiségű pecás cuccot halmoz fel maga körül. Az én elvem – és persze gyakorlatom is -, hogy én nem sajnálom az időt és energiát sem a pecára, sem a pipázásra. Inkább kevesebb pipám legyen, de mindig legyen idő arra, hogy kényelmesen, hátra dőlve el tudjak szívni egy tömettel, közben élvezettel forgatva a pipát a kezemben. Szóval szerintem a pecás pipázik, a horgász meg horgászik. Nem gyűjtögetéssel illetve vásárlással kompenzál, hanem aktívan használja a meglévő eszközeit.

Hol vásárolod a dohányaidait és pipáidat?

Online rendelek, a kedvenc oldalam a Smoke King ahol órákat tudok böngészni, olvasgatni mire kiválasztom a dohányt, amit szeretnék. Online veszem a pipáimat is, nem izgulok azon, hogy vajon alul vagy felül lesz-e fúrva, nincsenek rossz tapasztalataim a távvásárlással.

Néhány magyar, Szabó pipám is van, de bevallom nem lettek a kedvenceim. Amikor kikerültem ide Angliába, a Dr. Plumb pipákkal kezdtem, ezek olyan 45 £ környékén mentek akkoriban, meg is vannak még mindig. Az aktív használat közben kialakult a preferenciám a rusztikolt, hajlított pipák irányába, ez a vonal máig megmaradt. Azt is szeretem, ha nem túl nagy a pipa – nekem abszolút nem probléma, ha csak 20-30 percig tart egy tömet.

A dohányok kapcsán a legújabb szerelem a latakia. Sokan meséltek róla a barátaim, hogy kóstoljam meg, és be is szereztem egy doboz Dunhill 965 dohányt. Kibontottam, egy hétig szagolgattam de nem bírtam magam rávenni, hogy rátömjek belőle. Aztán a kíváncsiságom és persze a pipás ismerősök bátorítása meggyőzött és kipróbáltam, azóta nem birok vele betelni. Annyira pozitív meglepetés, csodálatos élmény minden szippantás, nagy szerelem lett belőle. Amivel nem tudok megbarátkozni az a Dunhill/Peterson Elisabethan Mixture – a vaper nem az én világom egyelőre.