Mi történik a dohánykeverékkel a dobozban töltött évek alatt? Ez az első és legfontosabb dolog amit érdemes tisztázni ha pipadohányok gyűjtésére adjuk a fejünket - függetlenül attól, hogy saját magunknak, vagy befektetési szándékkal tárazunk be a dohányokból. 

Fontos ezt tudnunk hiszen ugyanúgy mint a bornál, itt is egy természetes anyag oxigénszegény környezetben történő átalakulásának lehetünk boldog, vagy rendkívül szomorú tanúi. Azaz, nagyon nem mindegy, hogy évekig, vagy akár évtizedekig őrizgetünk dobozokat és egy hosszú érlelési folyamat eredményeként egy tovább nemesedett, új dimenziókkal gazdagodott, csodálatos dohánykeverék vagy egy teljesen eltompult, semleges ízű fűrészporszerű, porrá száradt csalódás, és esetleg pluszban még kellemetlen pénzügyi veszteség is lesz a "jutalmunk". 

A dohányok kapcsán rendkívül sok tapasztalt gyűlt már össze, ezek alapján tudjuk, hogy az évtizedekig tartó érlelésre nem minden dohányfajta alkalmas, illetve helyesebben fogalmazva, nem minden keverék fejlődik tovább a lezárt dobozban.

Az általános tapasztalat az, hogy a hosszú érlelés az aromatikus keverékeknél nem vezet lényeges fejlődésre. A bor analógiánál maradva ezek olyanok mint egy északi tipusú rozé - frissen, még a palackozás évében érdemes elfogyasztani, akkor hozzák azokat az élményeket amiért készültek. A maximum amit ki tudunk hozni az aromatikus dohányok érleléséből az az, hogy a hozzáadott aromák harmonikusabbá érnek az évek alatt, az esetleg kilógó izek jobban belesimulnak az összképbe - mindezzel együtt az összkép jellemzően tompul, nem érzünk fejlődést. Ha valóban meg akarjuk tapasztalni az érlelés pozitív hatását, akkor a balkán vagy english keverékekben, de méginkább a tiszta virginia illetve virginia-perrique dohányokban érdemes gondolkodnunk.

                                           Egy igazán irigylésre méltó gyűjtemény - forrás: pipesmagazine.com 

A dohányok markánsan különböző érlelhetőségének oka elsődlegesen a feldolgozott dohánylevél maradvány-cukor és keményítő tartalmában keresendő. Annak érdekében, hogy megértsük miről is van szó, nézzük meg a főbb fajták jellemzőit a cukor és keményítő tartalom alakulásának szempontjából.   

A dohánylevelek életük során keményítőt építenek annak érdekében, hogy azzal szénhidrátok tárolásárára legyenek képesek. Amikor a levél élete veget ér, ez a keményítő is lassan cukorrá alakul. A burley esetében a levél száradási folyamata - amelyet száránál fogva lógatva hatalmas, levegővel jól átjárt szárító pajtákban tölt - időben hosszan elnyújtott, a levélben a keményítő cukorrá alakul majd a lassú, magas hőmérséklettel mesterségesen nem gyorsított szárítási folyamat utolsó stádiumában szén-dioxiddá válva távozik a levélből - így jutunk el a burley esetében az alacsony, mindössze 1% körüli végső cukortartalomig. A levél anyagunk tehát a folyamat végére “üres” lesz, ez az állapot amit a burley esetében a dohánykeverő mester keres, így válik tökéletes “szivacs” alapanyaggá a különböző aromás oldatok befogadására. Nem véletlen, hogy a legtöbb aromatikus dohány alapanyaga a burley - és /vagy a cavendish ami már egy gőzöléssel előkezelt burley vagy virginia.

                           Burley szárítása valahol Lengyelországban - forrás: tobaccoofpoland.com

A virginia levél esetében a szárítási, érlelési folyamat másképp alakul. A szárító csarnok hőmérsékletét itt fűtéssel dinamikusan emelik, ezzel gyorsítva a keményítők cukorrá alakulását. A magas hőmérséklet sokkal hamarabb ki is szárítja a leveleket, a cukor nagy részének nincs ideje szén-dioxiddá alakulni, így jutunk el a relatív magas,  20-30%-os cukortartalomig a folyamat végére. Az oriental fajták (Basma, Izmir, Yenidje stb…) feldolgozása a virginiáéhoz hasonlóan megy végbe, itt a maradék cukor 10% környékén tetőzik.  

Ami aztán majd a feldolgozott dohánylevéllel a dobozba csomagolás után történik, az gyakorlatilag a tovább-érés lassú folyamata. A csodás, akár több évtizeden keresztül tartó másodlagos érési folyamathoz a virginia domináns keverékek esetében minden adott - megvan a magas természetes cukortartalmunk ami a dohányban még jelenlévő keményítővel és mikroorganizmusokkal együtt garantálja az izgalmas érési folyamatot.

Az ép vákuumos, klasszikus lapos henger (pl. Peterson) vagy téglatest alakú (a Samuel Gawith dohányok, vagy a kék Dunhill Flake csomagolása például) dobozokban a dohány érése a levegőtől elzárt környezetben továbbra is folytatódik, de nagyon lelassul. Az amerikai dobozok zárásakor nem alkalmaznak vákuumozást, a dobozba zárt levegő intenzívebb és kissé más jellegű érést biztosit. Nem ritka a 10-15 éves, amerikai dobozba zárt dohányok esetében, hogy az érés közben keletkező gázok domborúra fújják fel a dobozunk tetejét, érdemes ilyenkor a doboz alá egy tálcát készítenünk a nyitáshoz mert a túlnyomás hajlamos a dohány egy részét a nyitás pillanatában robbanásszerűen szétszórni. A gázfejlődés oka egyébként az, hogy a dohánylevélen lévő mikroorganizmusok elkezdik bontani a levélben lévő keményítőt és abból cukrot illetve széndioxidot képeznek - ez fújja fel a dobozunkat. 

Itt kell megemlítenünk azt a sajnálatos tényt, hogy a klasszikus téglatest alakú, nem csavaros tetejű dobozok hajlamosak tárolás közben kinyílni - ezeket a dobozokat mindig nagy gondossággal tároljuk, mozgassuk. A tárolóban  vagy szekrényben, ahol hosszú távra szeretnénk betárazni ezeket a dobozokat, semmi esetre se tegyük ki a fedelüket oldalirányú nyomásnak, mert erre nagyon érzékenyek. A kerek, csavaros és vákuumos dobozok tapasztalatom szerint nagyon jól tartják magukat. Hasonlóan hibátlanok az amerikai dobozok, azonban ezek nem viselnek el nagyobb mechanikai behatást. 

Természetesen szót kell itt ejtenünk a csavaros üvegekről is, amelyek nagyon jó szolgálatot tesznek nem csak a felbontott dohányok optimális tárolásában, hanem kiválóan alkalmasak dohány érlelésre is. Szeretnénk, hogy a frissen vásárolt kedvenc Samul Gawith Virginia Flake-ünk 1 év érlelés alatt produkálja nekünk a jópár évet saját dobozában töltött testvére tulajdonságait? Vegyünk egy literes befőttes üveget, 4/5-ig töltsük fel nem túl szorosra tömött flake-ekkel és zárjuk le így, 1/5 rész levegővel a fedél alatt. 1 év múlva kibontva már tapasztalni fogjuk a gyorsított érlelés eredményét.

                                      Üveges érlelés a gyakorlatban - forrás: thebriarshoppe.wordpress.com

Ha már gyorsított érlelés, sokak által alkalmazott módszer, ha a lezárt, vákuumos dohányt - a klasszikus fémdobozokkal tudjuk ezt megtenni -  magas, viszonylag rövid, direkt hőhatásnak tesszük ki. Magyarul, vesszük a fémdobozos Orlik Golden Sliced-unkat és betesszük az intakt, vákuumos dohányt 50-70 fokra a sütőbe pár órára. Érdemes itt kikísérleteznünk az ideális hőfok és “sütési” idő kombinációját, jó kis játék ez arra, hogy megtapasztaljuk a gyorsított érés folyamatát. Persze nem tudjuk teljes mértékben modellezni az évtizedek hatását, de minden esetre megér a játék egy-egy próbát a kedvencünkkel. 

Végezetül beszéljünk arról, hogy hová is tegyük az évekre eltenni szándékozott dobozokat. Ajánlatos hűvösebb, de mindenképpen száraz levegőjű tároló helyiségben gondolkodnunk. A dobozokat úgy pakoljuk egymásra, hogy ne keletkezzen nagyobb oldalirányú nyomás a fedelek peremén. Abban az esetben ha a dohányokat valamilyen tároló dobozban tartjuk - nekem az IKEA-s műanyag tárolók jöttek be erre a célra -  a dohányos doboztornyok közötti teret töltsük ki újságpapírral vagy egyéb csomagolóanyaggal annak érdekében, hogy az esetleges mozgatásnál ne boruljanak egymásra a dobozok. Természetesen, minél kevesebbet bolygatjuk a dobozainkat, annál kisebb eséllyel tapasztaljuk meg a vákuumvesztés mindenképpen elkerülendő tapasztalatát.