Captain Earl’s Ten Russians, a márka tulajdonosa a Hermit Tobacco Works Company, blender és gyártó: Cornell & Diehl - English keverék (cavendish, ciprusi latakia, turkish oriental, virginia), crumble kake kivitelben. Szubjektivpipás index: ***+
A pipás közösséghez egészen biztosan nincsen hasonló a világon. A legtöbbünk ha talál valami jót, különlegeset, azonnal hivja a másikat, küldi a kóstolót - igy jutottam én is hozzá az első darab Ten Russians “téglához”, Pál Viktor barátomtól. Már ő is figyelmeztetett, hogy van benne elegendő latakia ami engem nemhogy riasztott, inkább csak még vonzóbbá tette a régen várt találkozást. A kis darab crumble kake kiadott vagy 2-3 tömetnyit és akkoriban éppen egy english szériában - ha jól emlékszem a Dunhill Early Morning Pipe és a Samuel Gawith Squadron Leader után kóstoltam - valami teljesen új töménységű, igazán intenziv latakia éményt nyújtott. Be is rendeltem belőle azonnal egy dobozkával. Ahogyan aztán lenni szokott, jöttek az újabb és újabb érdekes dohányok és én teljesen megfeledkeztem a doboz latakia bombáról.
Aztán a múlt héten, a McClelland virginiákkal töltött csodaszép nyári délutánokat felváltotta egy átmeneti “november”. Az idő lehült, a szürke felhőkből zuhogott az eső kérlelhetetlenül, a fröccsöt felváltotta a Paulaner Salvator és a macska is egyre gyakrabban telepedett az ölembe olvasás közben. Valahogy nekem ez a hidegebb idő azonnal benyomja a latakia-gombot, és persze eszembe jutott, hogy csak rá kellene próbálni újra a Ten Russians-re.
A doboz dizánja nem dobogtatja meg a szivemet. A tipikus amerikai, Cornell & Diehl tételeknél megszokott dobozon maga Captain Earl kormányozza hajóját a viharos tengeren, és gondolom a rettenthetetlen bátorságát a latakiából - meg persze egy jó adag rumból :-)))) - meritheti, mert ebben a dohányban van aztán ebből a nemes dohányból bőven - na de ne szaladjunk ennyire előre....
A blend elnevezéséről mindössze azt találtam, hogy megalkotója igy próbált emléket állitani Captain Earl-nek, aki egy rettenetesen viharos napon kimentette a nevezett oroszokat a Japán tengeren hánykolódó lélekvesztőjükből. A Captain Earl sorozat egyébként Jay és Louis Jones (Hermit Tobacco Works) nevéhez fűzödik, a Cornell & Diehl pedig ott jön a képbe, hogy Jay 2011-es halála után ők áltak be partnernek a gyártó mellé, hogy közösen még több rajongót szerezzenek e remekműveknek. A sorozatot egyébként az inspirálta, hogy az alkotók hozzájutottak egy ódon meerschaum pipához amely korábban a nevezett Captain James A.M. Earl tulajdona volt, aki a történelembe azzal irta be magát, hogy ő volt a kapitánya a Charles W. Morgan nevű bálnavadász hajónak amelyet 1841-ben New Bedford (Massachusetts) dokkjaiban épitettek. A hajó az utolsó aktiv példánya volt annak a hatalmas, fénykorában több mint 2700 hajót számláló klasszikus, fából épitett bálnavadász flottának amelyet az amerikaiak használtak a jellemzően északi tengereken. A hajó egyébként megmaradt az utókornak és jelenleg a Mystic Kikötői Múzeumban látható Mysticben, Connecticutban.
A rettenthetetlen bálnavadászt tehát ennek a hajónak a kormányánál láthatjuk amint éppen valamilyen jó rumos plug-ot füstöl éppen. Helyben vagyunk :-)
(Csak széljegyzetként, ez a Captain Earl nem tévesztendő össze azzal névrokonával, aki jó évszázaddal korábban rabszolgák szállitásával kereste kenyerét...)
A doboz bontásakor egy nagyobb darab crumble kake-et találtam aminek illatában a latakia tábortűzes füstje játsza a fő szerepet, pici édesség érezhető még, az oriental füszeressége nekem nem igazán volt jelen. A crumble kake könyedén morzsolódik és túlzott nedvességre sem lehet panasz, a morzsolás után szinte azonnal tömhető - persze ez a jellemző szériánként változhat.
A keverék nem adja könnyen magát, több utángyújtást is igényel és nem kell talán mondjam, hogy nem az a tipikus társasági dohány.
Izben szintén a latakia viszi a primet, méghozzá igen határozottan. Ez a Nightcap súlycsoportja, és ez a harcos bizony csepp túlsúllyal mérlegelt. Nagy kedvencem a latakia, de ez minden eddig kóstolt tételen túltesz - legalábbis abban a tekintetben, hogy a domináns iz szinte megtapad a nyelvünkön, nagyon hosszan velünk marad. Ne keressünk túl nagy változatosságot, a latakia tömény ize alatt a virginia és cavendish segit be egy stabil, krémes, enyhe édességgel, ezen kivül pedig az oriental verekszi magát még néha át fűszeres, enyhén keserű, sós, száritó érzéssel vegyitve az egyébként eléggé egydimenziós izképet. Ez a viszonylagos egyirányúság egyébként cseppet sem hátránya a keveréknek - egészen egyszerűen azt adja amit igér, ha szereted a latakiát akkor nem fogsz benne csalódni. Ami viszont kicsit megriaszthatja a gyanútlan kóstolót az a magas nikotin. Reggeli kávé mellé választva okozhat egy-két kómás percet vagy akár fél órát is - ha valaki érzékeny erre, inkább válassza ezt a dohányt egy tartalmas főétkezés után - lassú tempóval kombinálva nem okozhat problémát.
(A posztban felhasználtam The Pipe Nook, a Captain Earle dohányszériájáról irt rövid cikkét is)
